Újranyit Budapest ikonikus étterme: sejtelmesen közölték, hol lesz az új hely
2024 őszén bezárt a Madách téren, most azonban visszatér a Keksz. Immáron azonban Budán.
2024 őszén bezárt a Madách téren, most azonban visszatér a Keksz. Immáron azonban Budán.
A hivatalos indoklás karbantartási munkálatokról szól, ám szakmai körökben felmerült, hogy a döntés hátterében a centrum romló eredményességi mutatói állhatnak.
Újbuda önkormányzata február 1-jétől kiterjeszti a fizetős parkolási övezetet Albertfalvára is.
Napokon belül megkezdheti működését egy új sílift a Normafán, amely jelentősen bővítheti a budapesti síelési lehetőségeket.
Ez az ügy rávilágít arra, milyen kiszámíthatatlanul működik ma a figyelem logikája, és mennyire meghatározza egy eltűnés láthatóságát a társadalmi státusz.
A hatóság arra kéri a lakosságot, hogy a közösségi médiában terjedő találgatások helyett érdemi információikat közvetlenül náluk jelentsék.
A rendőrség nagy erőkkel keresi a 18 éves Egressy Mátyást, aki január 17-én hajnalban tűnt el Budapest belvárosából.
Csaknem ezer gyorshajtót mértek be a fővárosi trafiboxok decemberben; volt olyan autós, aki a megengedett sebesség háromszorosával száguldott.
Budapesten csak mérsékelt áremelkedés látszik, a vidéki nagyvárosokban ugyanakkor jóval dinamikusabb volt a drágulás.
A Budapesti Közlekedési Központ jövőre is folytatja a nagytakarítási és ellenőrzési akcióit. A társaság közölte, hogy a program 2026-ban sem áll le.
Folytatódik a terézvárosi airbnb-ügy, a Magyar Apartmankiadók Egyesülete (Make) az Alkotmánybírósághoz és a kormányhoz fordul.
A fejlesztések több kerületben is megvalósulhatnak, köztük a hagyományosan drágább XI. és XV. kerületben is.
Októberben ismét a lélektani 250 ezer forintos szint alá süllyedtek Budapesten a kínálati bérleti díjak, amire utoljára januárban volt példa
Idén is meghosszabbított nyitvatartással üzemelnek a temetők a fővárosban. Eközben több járat is sűrűbben fog járni.
A mai kvíz során tesztelheted, milyen jól ismered Budapest városrészeit!
Mérséklődött az új építésű lakások áremelkedési üteme a fővárosban, éves viszonylatban azonban továbbra is 16 százalékot meghaladó drágulás tapasztalható.
Most megmutatjuk, hol találhatók ilyen lehetőségek Óbudán és Újbudán, ha valaki az Otthonr Start programmal szeretne újépítésű lakást venni.
A Pavilon Bar közösségi oldalán nehéz szívvel jelentették be, hogy a héten tartanak nyitva utoljára.
Egyre romlik a fővárosi hidak állapota, van köztük olyan, amihez negyvenöt éve alig nyúltak hozzá, mostanra elöregedtek az elemei.
A Magyar Államkincstár Hattyú utcai fiókjában mostantól elérhető a készpénzes állampapír-adásvétel és pénztári szolgáltatás.