A fővárosban telepített traffiboxok januárban összesen 437 gyorshajtót rögzítettek négy budapesti kerületben.
A minisztérium egy új buszjárat indítását fontolgatja, amely a lajosmizsei (142-es) vasútvonal távolabbi szakaszának tehermentesítésére szolgálna – írja a totalcar.hu. Az új járat, amely a 625-ös számot viselné, expresszjáratként közlekedne Budapest és Kecskemét között.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium tervei szerint az új buszjárat a Budapest–Lajosmizse–Kecskemét vasútvonal Lajosmizse és Dabas közötti szakaszát váltaná ki. A buszok Kecskemét és Hernád között a településeken keresztül, majd az M5-ös autópályán haladnának, így a jelenlegi járatokhoz képest fél órával rövidebb menetidőt biztosítanának.
A tervezett buszjárat célja egyértelműen a vasút kiváltása, amit az is jelez, hogy a vonatok gyakoriságát Dabas és Lajosmizse között a jelenlegi egy órás helyett két órás ütemre csökkentenék. Az új buszjárat egész napos struktúrában közlekedne, hajnaltól késő estig, óránkénti indulással. Ha a buszos megoldás hosszú távon beválik, akkor valószínűleg megszűnik a vonatközlekedés a 142-es vasútvonal érintett szakaszán.
2025 elejétől nagyszabású központosítás várható az országos tömegközlekedésben, amikor is a MÁV–Start, a Volán, a MÁV–HÉV és a MÁV Rail Tours egyesül a MÁV Személyszállítási Zrt.-vé. A lap megjegyzi, hogy az egyesülés logikusan az olyan párhuzamosságok megszüntetését kellene, hogy elősegítse, mint amilyeneket most hoznak létre.
A buszos beavatkozás azonban logikus lépés, mivel a buszok gyorsabbak, megbízhatóbbak és kevésbé hajlamosak késésre, mint a lajosmizsei vasútvonal dízeljárművei – teszik hozzá.
Itt a friss hótérkép: hamarosan újabb hóréteg zúdul Magyarországra, mutatjuk, hol mennyi hó fog esni
Dél és délkelet felé haladva egyre inkább havas eső, eső lesz a jellemző, itt számottevő hótakaró nem várható.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







