A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő még február végén hirdette meg árverésre a vasúttársaság debreceni központját.
Közlekedő Tömeg: nem váltak be a vonatpótló buszok, vissza kell vonni a vasútvonalak bezárását
Az utasok jelentős része eltűnt a nyári mellékvonal-bezárások miatt indított pótlóbuszokról. A Közlekedő Tömeg Egyesület szerint vissza kell vonni a vasútvonalak bezárását.
Három hónappal a mellékvonal-bezárások után kijelenthető, hogy az utasok jelentős része más alternatívát választott a vonatpótló buszok helyett – olvasható a Közlekedő Tömeg Egyesület közleményében. Az egyesület szerint közérdekű adatigénylésükre a MÁV-Start és a Volánbusz elismerte, hogy a vonatpótló buszok mellett már az első hónapban lényegesen kevesebb utas döntött.
Van olyan vonal, ahonnan a korábbi utasok kétharmada eltűnt, országosan pedig havi háromezer utazás lehetetlenült el az augusztusi döntés hatására – írják. A tíz vonalon átlagosan 30,4 százalékos visszaesés történt a jegyeladásokban, az egyetlen kivétel a nagyatádi szárnyvonal, amin minimális emelkedés okozott a jegyellenőrzés ismételt bevezetése. Az egyesült szerint a regionális vasúti közlekedés a vidéki régiókban élők életminőségét érdemben befolyásoló közszolgáltatás, ezért egészében vissza kell vonni a nyári vonalbezárásokat.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







