Vance már ma elment volna, a terv azonban némi változást kapott, így holnap lesz megint közlekedési káosz Budapesten.
Újfajta jegyeket, megemelt járatszámot jelentett be a MÁV-Volán: örülhet, aki errefelé utazik
Több és nagyobb kapacitású járatokkal, egységes árú jeggyel segíti a Formula-1 Magyar Nagydíjra látogatók utazását a MÁV-VOLÁN-csoport. A vállalat szerint a verseny 80-100 ezer látogatót vonz, és nagyjából ötödük választja a közösségi közlekedést a ki- és hazajutáshoz.
Július 21-23. között rendezik a Formula-1 Magyar Nagydíjat, amire idén is óriási az érdeklődés, a vasárnapi versenynapra már tavaly decemberben elkelt az összes belépő. A Hungaroringgel kötött megállapodás értelmében a MÁV-VOLÁN-csoport a látogatók minél gördülékenyebb ki- és hazajutásának elősegítése érdekében készül a háromnapos versenyre: a MÁV-START gödöllői járatai KISS és FLIRT motorvonatokkal, a MÁV-HÉV járatok több kocsival kiegészülve közlekednek, a Volánbusz pedig ingyenes különbuszokat indít - közölte a társaság.
A jegyváltás megkönnyítése érdekében a MÁV-START, a MÁV-HÉV és a Volánbusz érintett, menetrendszerinti járataira fixáras, jegyet is bevezetnek. Az egyútra szóló „Hungaroring jegy” és az oda-vissza útra is érvényes „Hungaroring flexijegy” már elővételben megvásárolható.
A Formula-1 Magyar Nagydíj szervezői az elmúlt években egyre nagyobb mértékben vonták be a közösségi közlekedést a látogatók utazásának megkönnyítése érdekében. A Formula-1 idején sokszorosára nő az autós forgalom, ezért a dugók és a parkolóhely-keresés elkerülése érdekében érdemes elsősorban a nagykapacitású, kötött pályás eszközök segítségével, és a hozzájuk kapcsolódó autóbuszjáratok nyújtotta lehetőségeket kihasználva utazni a Hungaroringre és vissza. A több napos rendezvény 80-100 ezer látogatót vonz, és nagyjából ötödük választja a közösségi közlekedést a ki- és hazajutáshoz.
Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








