Elég aktív a koronavírus az őszi szezonban. A háziorvosok szerint egyre több beteg jelentkezik légúti tünetekkel, többségüknek pozitív a COVID-tesztje.
Két év alatt több ezer étterem, kocsma és diszkó húzta le a rolót - szúrta ki a 24.hu a KSH statisztikáiból.
A Központi Statisztikai Hivatal a vendéglátószektorról legfrissebb, a szektor eredményeit december 31-éig vizsgáló jelentése drámai képet fest. Kiderült, hogy étteremből és büféből az elmúlt öt évben nagyjából mindig 25 ezer körüli egység működött, a koronavírus miatt azonban számuk tavaly év végén már a 24 ezret sem érte el (két év alatt 1500 hely zárt be), ami hatszázalékos csökkenést jelent.
Ennél is jóval nagyobb mértékű bezárási hullám sújtotta az italüzleteket és a zenés szórakozóhelyeket (azaz a kocsmákat és a diszkókat), igaz, ebben a kategóriában már évek óta csökkenő tendencia figyelhető meg. Míg 5 évvel ezelőtt 17 ezer volt belőlük, addigra 2019 végére már csak 15 700, 2020 végére újabb ezerrel kevesebb, tavaly szilveszterkor pedig mindössze 13 385. Két év alatt 2300 hely húzta le a rolót – ez azt jelenti, hogy a hetedük bezárni kényszerült.
A legszívósabbak a cukrászdák, amelyekből a koronavírus két évében nagyjából ugyanannyi, sőt még egy kicsivel több egység is működött, mint a pandémia előtt. 2019 utolsó napján 4013 cukrászda várta a vendégeket országszerte, egy évvel később 4037, tavaly év végén pedig 4016 helyen kínáltak nekünk süteményt.
A KSH közöl területi (megyei, illetve régiós) adatokat is, ezekből érdekes kép bontakozik ki: míg a fővárosban, illetve Békés megyében közel minden nyolcadik kereskedelmi vendéglátóhely bezárt az elmúlt két évben, addig Vas, illetve Csongrád megyékben csupán egy százalékkal csökkent a számuk. Ha csak az éttermeket és a büféket nézzük, arányaiban Budapesten zárt be a legtöbb (6700 helyett 5900 működött, ez közel 12 százalékos csökkenés), miközben Csongrád-Csanádban, Komárom-Esztergomban, Vasban, illetve
Érik a MÁV teljes összeomlása: újabb járatritkítás jöhet, rengeteg utas életét tehetik pokollá ezzel
A BKK szerint a kapacitáscsökkentés további közlekedési káoszt okozhatna, hiszen a közösségi közlekedést elhagyó utasok növelnék az autós forgalmat.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
-
A tökéletes őszi hétvége Egerben: mutatjuk a legérdekesebb programokat és borkóstolókat
Cikksorozatunk második részében a Bikavér és a Csillag hazájába látogatunk.
-
Milliók múlhatnak egyetlen telefonhíváson: érdemes nagyon figyelni
Folytatjuk adatbiztonságról szóló cikksorozatunkat.
-
Hogyan lehet egyszerre impozáns és hatékony egy otthon? (x)
A 21. század otthona egyszerre kényelmes, lenyűgöző és energiahatékony. De hogyan érjük el, hogy a dizájn, a komfort és az energiaspórolás szempontjai is érvényesüljenek?
-
Ismét a Rossmann lett a Legjobb Munkahely (x)
A Rossmann Magyarország második alkalommal nyerte el a Kincentric által végzett munkavállalói elégedettségi felmérés alapján a Legjobb Munkahely címet.