Albánia 2025-ben a magyar turisták egyik kedvenc célpontjává vált, de érdemes felkészülni a nyers valóságra.

Minden magyar egyetért abban, hogy nincsen balatoni nyaralás lángos nélkül. A jelek szerint viszont mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki ragaszkodik ehhez a hagyományhoz. A 24.hu információi szerint ugyanis könnyedén az egekbe szökhet a lángos ára.
A lángos a balatoni nyaralás velejárója, szinte elképzelhetetlen a balatoni strand sajtos-tejfölös lángost majszolgató fürdőruhás emberek nélkül. Ez nyilván idén se lesz másként, viszont mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki meg szeretne enni akár egy teljesen sima lángost: a Blikk információi szerint ugyanis a legolcsóbb helyeken is legalább 1300 forintba fog kerülni egy lángos, amin nincs feltét.
Aki naponta, vagy akár csak hetente megy el vásárolni már rég észrevehette, hogy egyik napról a másikra mennek fel az árak. Ezt a folyamatos változást pedig nehezen követi le a vendéglátás.
A fővárosban 30–40 százalékos drágulás tapasztalható, a balatoni éttermekben 25–30 százalékos emelkedésre kell számítani, az 1500 forintos napi menüt el kell felejteni
– mondta el a 24.hu-nak Makkos Péter, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetsége fonyódi térségének elnöke. Makkos Péter hangsúlyozta, hogy ha az árstop nem marad, akkor az étolaj ára könnyedén az egekbe szökhet, amit bele kell számolni a lángos árába is. Ezen felül pedig, ahogyan azt már korábban írtuk a lángos egyik másik elengedhetetlen hozzávalójának, a lisztnek is könnyedén megugorhat az ára a hatósági árak elhagyása után.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Megtakarításból befektetés: avagy hogyan válhatunk befektetővé akár havi 50 ezer forinttal is?
Nyitrai Győzőt, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesét kérdeztük.


