Javier Milei argentin elnök gazdasági szankciókkal fenyegette meg azokat a brit és izraeli vállalatokat, amelyek olajkitermelést terveznek a Falkland-szigetek közelében.
Újabb drágulás jöhet a magyar éttermekben a háború miatt, hiszen drasztikusan emelkedik az élelmiszerek és az energia ára is. A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, Kovács László arról beszélt, hogy legkevesebb 15 százalékos drágulásra kell készülni.
Nagyjából 10-15 százalékos áremeléssel kompenzálták az éttermek a pandémia elmúlt másfél-két évének negatív hatásait, és a következő hónapokban pedig további áremelés jöhet, mert emelkedik az élelmiszerek és az energia ára is a háborús folyamatok miatt - mondta az InfoRádiónak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, Kovács László.
Szinte folyamatosan kellett korrigálniuk az éttermeknek, de nagyon óvatosak voltak, nem mindenki merte az indokolt mértékben emelni az árait, mert félt, hogy elveszíti a vendégeit. A mostani vészjósló hírek hallatán arra lehet csak számítani, hogy az éttermeknek muszáj lesz követni az inflációt, és ne lepődjön meg senki, hogy ha ez két számjegyű emelés lesz
- vázolta a szakember, aki szerint nem tudni, hogy a következő hónapokban mekkora lehet az infláció, de ha az energiaszektorban 5-6-szoros árak jönnek, az indokolt emelés 30-40 százalékos is lehetne, ha nem drágul ennyire a rezsiköltség, ennél óvatosabb lesz az emelés, 15-25 százalék
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







