Két budapesti kávézó is felkerült Európa 100 legjobbja közé, az egyik egészen a 17. helyig jutott.
Készülőben van a Zebraminimum annak érdekében, hogy kevesebb baleset történjen a hazai gyalogátkelőhelyeknél. A KRESZ-módosításán már az ITM dolgozik.
Az Országgyűlés gazdasági bizottsága is támogatja Székely Sándor képviselő Zebraminimum elnevezésű kezdeményezését. Bánki Erik, a bizottság elnöke levélben tett javaslatot az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárának, Mosóczi Lászlónak arra, hogy a gyalogos átkelőhelyek szabályozását felül kell vizsgálni, az ehhez szükséges jogalkotást és a rendeletek összehangolását el kell kezdeni - írja az InfoStart.
Az országgyűlési képviselő még tavaly decemberben határozati javaslatban kezdeményezte egy eseti bizottság létrehozását, illetve az év elején tett javaslatot a Zebraminimum megalkotására, ami többek között a jelenlegi jogi szabályozás felülvizsgálatát, a KRESZ módosítását is tartalmazza.
Tavaly 984 baleset történt gyalogátkelőhelyen, ennek fele a fővárosban. A gyalogátkelőhelyek szabályozását több mint 30 éves törvény szabályozza, így az mára elavult. Erre a megállapításra jutott az Országgyűlés gazdasági bizottságának közlekedési albizottsága is, amely megtárgyalta Székely Sándor Zebraminimum javaslatát. Ennek eredményeként a bizottság úgy döntött, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium jogalkotását támogatja és az ügyben tájékoztatást kér a tárcától.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







