Már az e-rollerezés sem olcsó mulatság: durván megdrágult a kötelező, és ennek komoly oka van
Évről évre több a súlyos e-rollerbaleset, a biztosítás ára pedig már több mint 30 százalékkal emelkedett.
Évről évre több a súlyos e-rollerbaleset, a biztosítás ára pedig már több mint 30 százalékkal emelkedett.
A közlekedésbiztonság javítása a kabinet kiemelt céljai közé tartozik.
Külföldi autós utazás előtt elengedhetetlen a célország közlekedési szabályainak megismerése.
A KRESZ átfogó megújítása a végső szakaszába ért, és a változások között szerepel az átlagsebesség-mérés bevezetése, valamint a gyorshajtás szigorúbb szankcionálása is.
Az elektromos rollerek elterjedésével robbanásszerűen megnőtt a súlyos, gyakran új típusú sérülések száma.
A szabályszegők komoly pénzbírságokra - akár milliós nagyságrendű összegekre - és szélsőséges esetben szabadságvesztésre is számíthatnak.
Hiába ismert a veszély, a vezetés közbeni mobiltelefon-használat továbbra is tömeges jelenség Európa-szerte.
Tavasszal és nyáron szabályosan kirajzanak Budapest utcáira a kerékpárosok, meglepő lehet tehát az az adat, hogy a budapestiek fele soha nem ül bringára.
Magyarországon meredeken emelkedik az elektromos rollerekkel kapcsolatos balesetek száma.
Még nem zárult le az új KRESZ előkészítése, a kormány szerint lesz alkalom az érdekképviseletekkel való egyeztetésre.
Néhány év alatt tömegesen elterjedtek az elektromos rollerek a magyar városokban, a növekvő népszerűséggel azonban a balesetek és a károkozások száma is emelkedik.
Hajdúszoboszlón is megelégelték a rollerbaleseteket, így a nyár közepétől a város több pontján is tilos lesz elektromos rollerrel közlekedni.
A kormány a következő hetekben tűzi napirendre a közlekedési szabályrendszer átalakítását.
Az idősebb járművezetők számára kötelező látás- és kognitív alkalmassági tesztek bevezetését mérlegelik
Hazai, vidéki szakiskolások mutattak rá a fiatalokat emésztő legsúlyosabb problémákra, de rögtön megoldásokat is kitaláltak.
Az ellenőrzött zónákat egyértelműen jelzik majd a sofőrök számára.
A mai kvíz során próbára teheted a KRESZ-tudásod. Lássuk, mennyire ismered jól a közlekedési szabályokat!
Pontosították a szabályokat az Európai Unióban. A közlekedésbiztonsági kérdéseket továbbra is a nemzeti szabályok, így a KRESZ kezeli külön.
A legfontosabb változások közé tartozik, hogy kötelezővé válik a kormányra szerelt irányjelző, valamint a 16 év alattiak számára a bukósisak viselése.
A szabályszegő kamionosoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk: egyetlen letérés a kijelölt útról súlyos büntetést hozhat.