Hetente négyszer repülnek majd az Airbus A321neo gépek, a jegyár 11 900 forintról indul.
Kijavították a számítógépes hibákat az Eurocontrolnál, újra üzemel minden rendszer - közölte szerdán az európai légiforgalmi irányítást összehangoló, brüsszeli székhelyű szervezet.
Kedden elromlottak a forgalom áramlását szervező rendszerek, a hiba érintette a repülési terveket tartalmazó adatbázisokat is. Emiatt az összes légitársaságnak újra le kellett adnia a délután fél 1 előtt beadott repülési tervét. A biztonság érdekében kényszerhelyzeti üzemet vezettek be, elrendelték a légtér kapacitáscsökkentését. A szervezet arra figyelmeztetett, hogy késések lehetnek a keddre tervezett mintegy 30 ezer járat felénél. A szerverek visszaállításával kedd éjjel végeztek.
Az Eurocontrol közölte, vizsgálni fogják a meghibásodást, hogy tanuljanak belőle. A szervezet egyúttal elnézést kért az utasoktól. Több európai repülőtér - egyebek mellett Budapest, Helsinki, Prága, Dublin, Koppenhága, Amszterdam - késésekről és járataik újratervezéséről adott hírt. A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren az induló járatok számát óránként tízre korlátozták. Az Eurocontrol történetében ezenkívül eddig egy hasonló mértékű hiba és leállás volt, 2001-ben.
Jön a kora tavasz, vagy visszavág a kemény tél? Elképesztő, amit az időjárás tartogat február végére
Frontok sora éri el a Kárpát-medencét a következő napokban, ám a friss előrejelzések szerint komoly lehűlés nem várható.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







