0 °C Budapest

Megrohamozták Horvátországot a magyar turisták

MTI
2017. augusztus 4. 20:02

Soha nem utazott még egy hónap alatt annyi magyar turista Horvátországba, mint idén júliusban, amikor számuk meghaladta a 200 ezret, de év végéig a tavalyit szintén meghaladó adatokat várnak a magyaroktól - mondta el a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletvezetője pénteken.

Marin Skenderovic arról számolt be, hogy csak júliusban közel 201 ezer magyar turista 1,091 millió vendégéjszakát töltött az adriai államban, számuk 9,3 százalékkal, az ott töltött idő pedig 7,1 százalékkal haladta meg a tavalyi hasonló időszaki adatot. A legjelentősebb küldő nemzetek között Magyarország ezzel a 7. helyen áll.

KATTINTS! Horvátországba mész nyaralni? Ezért százezres bírságot is kaphatsz

Az év első hét hónapjában összesen 312 ezer magyar vendég érkezett Horvátországba, 14,4 százalékkal több mint tavaly július végéig, miközben a vendégéjszakák száma 11,4 százalékos növekedéssel meghaladta az 1,542 milliót. A hét hónapos adatok szerint a magyar turisták számban a 9. helyen szerepelnek, megelőzve még Olaszországot is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Horvátországban a külföldi vendégek száma hét hónap alatt 13,8 százalékkal növekedve meghaladta a 9,161 milliót, a vendégéjszakák száma pedig 16,5 százalékos bővüléssel átlépte a 46,871 milliót.

A horvát turisztikai szakember felidézte, hogy tavaly - minden korábbi rekordot megdöntve - 513 ezer magyar turista járt Horvátországban, a vendégek 2,753 millió vendégéjszakát töltöttek ott. A jelenlegi tendenciák alapján idén is több mint félmillió magyart várnak a tengerparti országba, a vendégéjszakák száma pedig várhatóan túllépi majd a 3 milliót.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?