Brutális lezárások Budapesten: mozdulni sem lehet majd a hétvégén

2016. október 8. 09:35

Rendezvény miatt gyakorlatilag a fél várost lezárják szinte a teljes hétvége alatt. A legjelentősebb fővárosi felszíni vonalak jelentős részét érinti a lezárás és várhatóan dugók alakulnak majd ki a városban.

Futóversenyt rendeznek a fővárosban a hétvégén: október 8-án a Városliget, majd 9-én több budapesti fő közlekedési útvonal forgalmának korlátozásával. Október 7-én (pénteken) estétől a városligeti Olof Palme sétányt zárják le, a nagyobb korlátozások csak 9-én lépnek életbe: a futók elhaladásának idejére rövidebb-hosszabb időszakokra lezárják egyebek mellett a Budai és a Pesti alsó rakpartot, az Andrássy utat, a Lánchidat és a Szabadság hidat. A BKK kéri a fővárosban közlekedőket, hogy aki teheti, úti célja megközelítéséhez válassza a kötöttpályás közösségi közlekedési eszközöket, elsősorban a metróvonalakat. A futóverseny rajthelye, a Városliget kényelmesebb megközelítése érdekében az M1-es metró szombaton és vasárnap napközben - ha szükséges - a megszokottnál sűrűbben közlekedik. A forgalomkorlátozások miatt számos közösségi közlekedési járat forgalma módosul, ezért a BKK kéri az utasokat, hogy indulás előtt tájékozódjanak az eljutási lehetőségekről a BKK honlapján, a BKK FUTÁR vagy a BKK INFO alkalmazásban.

Közúti forgalomkorlátozások

A futóverseny előkészítési és bontási munkái miatt október 7-én (pénteken) 20:15-től október 9-én (vasárnap) 17:00-ig lezárják az Olof Palme sétányt.

Október 9-én (vasárnap) lezárják továbbá

  • a Budai alsó rakpartot a Margit híd és a Rákóczi híd között 8:00-tól 14:10-ig
  • a Hősök terét 9:15-től 15:30-ig,
  • az Andrássy utat teljes hosszában 9:20-tól 10:30-ig,
  • a Pesti alsó rakpartot teljes hosszában 9:20-tól 10:40-ig,
  • a József Attila utcát, Lánchidat, az Alagutat és az Attila utat 9:40-től 10:40-ig,
  • a Nyugati téri felüljárót, a Váci utat a Nyugati tértől a Ferdinánd hídig, továbbá a Bajcsy-Zsilinszky utat az Alkotmány utcától a Nyugati térig 9:40-től 10:15-ig, majd 11:20-tól 14:20-ig ismét,
  • az Árpád fejedelem útját teljes hosszában és a Szentlélek teret 10:00-tól 11:20-ig,
  • a Dózsa György utat a Lehel utca és a Hősök tere között 10:30-tól 15:00-ig, továbbá
  • a Szabadság hidat és a Közraktár utcát 11:00-tól 13:45-ig.

Változások a közösségi közlekedésben

2-es villamos

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 11:10 és 14:10 között a 2-es villamos két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • a Közvágóhíd H végállomástól a Boráros tér H megállóhelyig,
  • a Jászai Mari tér végállomástól pedig a Széchenyi István térig.

4-es és 6-os villamos

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:35 és 10:30 között a 4-es és a 6-os villamos három szakaszon, megosztva közlekedik:

  • A dél-budai végállomásától a Blaha Lujza tér M megállóhelyig;
  • a Blaha Lujza tér M és a Király utca/Erzsébet körút megállóhely között egy villamosszerelvény ingázik, azaz közlekedik oda-vissza;
  • a Széll Kálmán tér M végállomástól az Oktogon M megállóhelyig visz utasokat a nagykörúti villamos.

5-ös autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:45 és 10:45 között az 5-ös busz mindkét irányba módosított útvonalon közlekdik. A Pasaréti tér irányú buszok az Erzsébet híd és az Attila út között a Hegyalja út-Czakó utca-Aladár utca-Mészáros utca-Alagút utca útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Szarvas tér és a Dózsa György út megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon az 5-ös buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Döbrentei tér: a 8E, a 110-es és a 112-es busz megállóhelye,
  • Sánc utca: az Aladár utcában a Tigris utca kereszteződése után található megállóhely,
  • Zsolt utca: a 178-as busz megállóhelye,
  • Ág utca: a 105-ös és a 178-as busz megállóhelye,
  • Krisztina tér: a Mészáros utcában a Gellérthegy utca kereszteződése előtt található megállóhely.

A Rákospalota, Kossuth utca irányú buszok az Attila út-Mikó utca-Krisztina körút módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti az Alagút utca megállót. A terelt vonalszakaszon az 5-ös buszra az 56A villamos Krisztina tér megállóhelyén lehet felszállni.

9-es autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:30 és 14:20 között a 9-es busz két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • Kőbánya alsó vasútállomás felől a Deák Ferenc tér M megállóhelyig,
  • Óbuda, Bogdáni út felől pedig a Nyugati pályaudvar M buszvégállomásig.


15-ös és 115-ös autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:40 és 14:10 között a 15-ös és a 115-ös busz két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • északi végállomásától (15-ös: Gyöngyösi utca M, 115-ös: Árpád híd M) a Kossuth Lajos tér M megállóhelyig,
  • a Boráros tér H felől a Deák Ferenc tér M megállóhelyig. A Deák Ferenc téren a Boráros tér felé induló buszokra a 9-es busz megállójában lehet felszállni, és az megáll ugyanezen buszjárat Astoria M megállójában is.

19-es és 41-es villamos

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 10:00 és 11:00 között a 19-es és a 41-es villamos a Rudas Gyógyfürdő és a Szent Lukács fürdő között a rakpart helyett a Krisztina körút-Széll Kálmán tér-Margit körút módosított útvonalon viszi az utasokat. Mindkét irányban kimarad a Várkert Bazár, a Clark Ádám tér, a Halász utca, a Batthyány tér M+H és a Bem József tér megálló, a Margit híd budai hídfőjénél pedig másik megállóhelyet érintenek a villamosok. Ideiglenes megállóhelyek mindkét irányban:

  • Döbrentei tér: az 56A villamos megállóhelye,
  • Dózsa György tér: az 56A villamos megállóhelye,
  • Krisztina tér: az 56A villamos megállóhelye,
  • Mikó utca: az 56A villamos megállóhelye,
  • Déli pályaudvar M: az 56A villamos megállóhelye,
  • Széll Kálmán tér M: a 17-es villamos megállóhelye,
  • Széna tér: a 4-es, a 6-os és a 17-es villamos megállóhelye,
  • Mechwart liget: a 4-es, a 6-os és a 17-es villamos megállóhelye,
  • Margit híd, budai hídfő H: a 17-es villamos megállóhelye.

16-os és 16A autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9.40 és 14:10 között a 16-os busz nem közlekedik. Ebben az időszakban a budai Várat közösségi közlekedéssel csak a Széll Kálmán térről a sűrűbben induló 16A busszal, vagy a Clark Ádám térről induló Budavári Siklóval lehetséges megközelíteni.

20E, 30-as, 30A és 230-as autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:15-től 15:00-ig a felsorolt buszjáratok a Dózsa György út helyett módosított útvonalon, a Hermina úton és a Hungária körúton haladnak.

A Káposztásmegyer felé közlekedő buszok nem érintik a Damjanich utca/Dózsa György út, a Hősök tere M, a Vágány utca/Dózsa György út és a Vágány utca/Róbert Károly körút megállót. A terelt vonalszakaszon a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Ötvenhatosok tere: a 30-as, a 30A és a 230-as busz megállóhelye,
  • Zichy Géza utca (csak a 30-as, 30A és a 230-as): a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye,
  • Vakok Intézete (csak a 30-as, 30A és a 230-as): a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
  • Közlekedési Múzeum (csak a 30-as, 30A és a 230-as): a 70-es trolibusz megállóhelye,
  • Kacsóh Pongrác út (csak a 30-as, 30A és a 230-as): a 901-es és a 918-as autóbusz megállóhelye,
  • Vágány utca/Róbert Károly körút (csak a 30-as, 30A és a 230-as): a 32-es autóbusz megállóhelye.

A Keleti pályaudvar M felé közlekedő buszok nem érintik a Vágány utca/Dózsa György út, a Hősök tere M, a Benczúr utca, a Damjanich utca/Dózsa György út és a Dembinszky utca megállót. A terelt vonalszakaszon a 20E, a 30-as, a 30A és a 230-as autóbuszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Kacsóh Pongrác: a 901-es és a 918-as busz megállóhelye,
  • Közlekedési Múzeum (csak a 30-as, 30A és a 230-as): a 70-es trolibusz megállóhelye,
  • Vakok Intézete (csak a 30-as, 30A és a 230-as): a 74-es trolibusz megállóhelye,
  • Zichy Géza utca (csak a 30-as, 30A és a 230-as): a 74-es trolibusz megállóhelye,
  • Ötvenhatosok tere: a 30-as, a 30A, a 230-as busz és a 79-es trolibusz megállóhelye.

29-es autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 10:00 és 11:20 között a 29-es busz az Árpád fejedelem útja forgalmának korlátozása miatt a Flórián tér-Szentendrei út-Bogdáni út-Óbuda, Bogdáni út végállomás-Bogdáni út-Szentendrei út-Pacsirtamező utca-Lajos utca-Kolosy tér-Szépvölgyi út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Flórián tér, a Serfőző utca megállót, a Szentlélek tér H végállomást, majd a Serfőző utca, a Tímár utca H és a Szépvölgyi út H megállókat sem. A terelt vonalszakaszon a 29-es buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Flórián tér: a 9-es, a 34-es, a 106-os, a 109-es, a 111-es, a 118-as és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Raktár utca: a 9-es, a 109-es, a 111-es és a 118-as autóbusz megállóhelye,
  • Óbuda, Bogdáni út: a buszvégállomáson,
  • Óbuda, Bogdáni út: a 109-es és a 111-es autóbusz megállóhelye,
  • Bogdáni út: a 9-es, a 34-es, a 106-os, a 109-es, a 111-es, a 118-as és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Raktár utca: a 9-es, a 34-es, a 106-os, a 109-es, a 111-es, a 118-as és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Flórián tér: a 9-es, a 109-es és a 111-es autóbusz megállóhelye,
  • Kiscelli utca: a 9-es, a 109-es és a 111-es autóbusz megállóhelye,
  • Tímár utca: a 9-es, a 109-es és a 111-es autóbusz megállóhelye,
  • Galagonya utca: a 9-es, a 109-es és a 111-es autóbusz megállóhelye.

33-as és 133E autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 10:50 és 13:20 között a 33-as és a 133E busz mindkét irányba módosított útvonalon közlekedik. Nagytétény felé a 33-as és a 133E busz a Budafoki út-Október huszonharmadika utca-Fehérvári út-Hengermalom út-Budafoki út módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti a Budafoki út/Dombóvári út és a Kelenföldi Erőmű megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Csonka János tér: a 973-as busz megállóhelye,
  • Hauszmann Alajos utca: a 973-as busz megállóhelye,
  • Etele út/Fehérvári út: a 103-as busz megállóhelye,
  • Hengermalom út/Szerémi út: a 103-as busz megállóhelye.

A Móricz Zsigmond körtér M felé közlekedő 33-as busz a Móricz Zsigmond körteret a Hengermalom út-Fehérvári út módosított útvonalon éri el, ezért nem érinti a Kelenföldi Erőmű, a Budafoki út/Dombóvári út és a Budafoki út/Szerémi sor megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 33-as buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Hengermalom út/Szerémi út: a 103-as autóbusz megállóhelye,
  • Etele út/Fehérvári út: a 973-as autóbusz megállóhelye,
  • Hauszmann Alajos utca: a 973-as autóbusz megállóhelye,
  • Csonka János tér: a 973-as autóbusz megállóhelye.

Az Újpalota, Nyírpalota út felé közlekedő 133E busz a Hengermalom út-Fehérvári út-Október huszonharmadika utca-Budafoki út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Kelenföldi Erőmű, a Budafoki út/Dombóvári út és a Budafoki út/Szerémi sor megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 133E buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Hengermalom út/Szerémi út: a 103-as autóbusz megállóhelye,
  • Etele út/Fehérvári út: a 973-as autóbusz megállóhelye,
  • Hauszmann Alajos utca: a 973-as autóbusz megállóhelye,
  • Csonka János tér: a 973-as autóbusz megállóhelye,
  • Újbuda-központ M: a 212-es autóbusz megállóhelye.

47-es és 49-es villamos

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 11:00 és 13:40 között a 47-es és a 49-es villamos a Szabadság híd lezárása miatt dél-budai végállomásától (47-es: Városház tér, 49-es: Kelenföld vasútállomás M) a Döbrentei térig közlekedik, ezért nem érinti a Fővám tér M és a Deák Ferenc tér M közötti megállókat. Terelt vonalszakaszukon megállnak az 56A villamos Rudas Gyógyfürdő megállójában, a Döbrentei téren szintén az 56A megállóhelyén lehet felszállni rájuk.

70-es és 78-as trolibusz

Október 8-án (szombaton) várhatóan 12:00-tól 16:30-ig, valamint 9-én (vasárnap) várhatóan 10:30-tól 15:15-ig a 70-es trolibusz a Zichy Mihály utca lezárása miatt mindkét irányba a Hermina út-Ajtósi Dürer sor-Dózsa György út-Damjanich utca módosított útvonalon közlekedik, ezért nem érinti az Olof Palme sétányt és a Dvořák sétány megállót. A terelt vonalszakaszon a 70-es trolibuszra az alábbi megállóhelyeken lehet felszállni:

a Kossuth Lajos tér M felé:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • Vakok Intézete: a 74-es trolibusz megállóhelye,
  • Zichy Géza utca: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye,
  • Ötvenhatosok tere: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye.

az Erzsébet királyné útja, aluljáró felé:

  • Ötvenhatosok tere: a 75-ös trolibusz megállóhelye,
  • Zichy Géza utca: a 74-es és a 75-ös trolibusz megállóhelye,
  • Vakok Intézete: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye.

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:30 és 14:10 között a 70-es és a78-as trolibusz rövidített útvonalon, az Erzsébet királyné útja, aluljáró, illetve a Keleti pályaudvar M végállomástól csak az Akácfa utcáig közlekedik, ezért nem érinti az Andrássy út (Opera M), a Zichy Jenő utca, a Báthory utca/Bajcsy-Zsilinszky út megállóhelyet és a Kossuth Lajos tér M végállomást.

72-es trolibusz

Október 9-én (vasárnap) 9:40 és 10:20 között a 72-es troli Zugló vasútállomás és a Nyugati pályaudvar M között, a Podmaniczky utcától a Teréz körút-Váci út-Nyugati pályaudvar M végállomás-Nyugati tér-Teréz körút-Podmaniczky utca módosított útvonalon közlekedik. A Nyugati pályaudvarnál a trolira a buszvégállomáson lehet felszállni.

Várhatóan 10:20 és 14:40 között a 72-es troli módosított és rövidített útvonalon, a Nyugati pályaudvar és a Rippl-Rónai utca között közlekedik. A Nyugati pályaudvar M-nél a trolira ebben az időszakban is a buszvégállomáson lehet felszállni.

73-as trolibusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:30 és 14:10 között a 73-as trolibusz nem közlekedik.

75-ös trolibusz

Október 7-én (pénteken) 20:15-től 9-én (vasárnap) 17:00-ig a Jászai Mari tér felé közlekedő 75-ös trolibusz az Olof Palme sétány lezárása miatt az Ajtósi Dürer sor-Hermina út-Állatkerti körút módosított útvonalon közlekedik. A trolik nem érintik a Zichy Géza utca, az Ötvenhatosok tere, a Dvořák sétány, az Olof Palme sétány és a Hősök tere M megállót. A terelt vonalszakaszon a 75-ös trolira az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Ajtósi Dürer sor: a Stefánia úton az Ajtósi Dürer sor kereszteződése előtt,
  • Vakok Intézete: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
  • Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
  • Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
  • Széchenyi fürdő M: 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye.

Október 9-én (vasárnap) a Puskás Ferenc Stadion M felé tartó 75-ös troli is módosított útvonalon közlekedik. Várhatóan 9:20 és 10:20 között a járat a Dózsa György út és a Stefánia út között a Gundel Károly út-Állatkerti körút-Hermina út-Ajtósi Dürer sor útvonalon halad, ezért nem érinti a Hősök tere M, a Benczúr utca, a Damjanich utca/Dózsa György út, a Dembinszky utca, az Ötvenhatosok tere és a Zichy Géza utca megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 75-ös trolira az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Gundel Károly út (Hősök tere M): a Gundel Károly úton,
  • Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Kós Károly sétány: a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Bethesda utca: a 72-es trolibusz megállóhelye,
  • Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelye,
  • Vakok Intézete: a 74-es trolibusz megállóhelye,
  • Stefánia út: a Stefánia úton, az Ajtósi Dürer sor kereszteződése után.

Várhatóan 10:20 és 14:40 között a járat a Lehel utca és a Dózsa György út között a Lehel tér-Ferdinánd híd-Izabella utca-Andrássy út-Hősök tere útvonalon halad, ezért nem érinti a Vágány utca/Dózsa György út és a Hősök tere M megállót. A terelt vonalszakaszon a 75-ös trolira az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Lehel tér M: a 76-os megállóhely Jászai Mari tér irányú megállóhelye előtt,
  • Ferdinánd híd (Izabella utca): a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye,
  • Andrássy út (Vörösmarty utca M): a 73-as és a 76-os trolibusz megállóhelye.

76-os trolibusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:20 és 10:20 között a 76-os trolibusz két szakaszon, megosztva közlekedik:

  • a Jászai Mari tér felől a Lehel tér M megállóhelyig,
  • a Keleti pályaudvar M felől pedig a Károly körút (Astoria M) megállóig, a Wesselényi utcától a 74-es trolibusz útvonalán.

83-as trolibusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 11:00 és 13:45 között a 83-as trolibusz a Ráday utca megállóhely és a Kálvin tér között a Kinizsi utca-Lónyay utca-Vámház körút módosított útvonalon közlekedik, a Közraktár utca és a Fővám tér M megálló kihagyásával. A terelt útvonal-szakaszon a 83-as trolira a 15-ös és a 115-ös busz Czuczor utca és Török Pál utca megállójában lehet felszállni.

105-ös autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:15 és 15:00 között két szakaszon, megosztva közlekednek:

  • a Gyöngyösi utca M felől a Mexikói út M troli- és buszvégállomásig,
  • az Apor Vilmos tér felől pedig a Déli pályaudvar M-ig a Márvány utca-Alkotás utca-Krisztina körút-Déli pályaudvar-Krisztina körút-Mészáros utca módosított útvonalon. A Déli pályaudvarnál a 105-ös buszra a Krisztina körút felé eső kijáratnál lehet felszállni.

A Róbert Károly körút és a Győri út közötti megállókat a 105-ös busz egyik irányban sem érinti.

109-es autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:50 és 11:00 között a 109-es busz a Bem rakpart és az Árpád fejedelem útja forgalmának korlátozása miatt Óbuda, Bogdáni út és a Nyugati pályaudvar M között közlekedik, megegyezően a 9-es busz útvonalával.

118-as autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 10:00 és 11:20 között a 118-as busz a Szentlélek tér lezárása miatt a buszvégállomást nem érinti, módosított útvonalon közlekedik. A buszjárat Flórián tér-Vörösvári út-Bécsi út/Vörösvári út végállomás—Vörösvári út—Flórián tér-Szentendrei út útvonalon halad, terelt vonalszakaszán az alábbi megállóhelyeket érintve:

  • Flórián tér: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye,
  • Vihar utca: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye,
  • Óbudai rendelőintézet: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye,
  • Bécsi út/Vörösvári út: a villamosvégállomáson,
  • Bécsi út/Vörösvári út: a 160-as, a 218-as, a 260-as és a 260A-es autóbusz megállóhelye,
  • Óbudai rendelőintézet: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye,
  • Szőlő utca: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye,
  • Flórián tér: a 137-es, a 218-as és a 237-es autóbusz megállóhelye.

137-es, 218-as és 237-es autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 10:00 és 11:20 között a 137-es, a 218-as és a 237-es busz a Szentlélek tér lezárása miatt a buszvégállomást nem érinti, módosított útvonalon közlekedik. A buszok ideiglenesen a Flórián tér-Szentendrei út-Bogdáni út-Óbuda, Bogdáni út végállomás-Bogdáni út-Szentendrei út-Vörösvári út módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Serfőző utca megállóhelyet és a Szentlélek tér végállomást. A terelt vonalszakaszon a buszokra az alábbi megállókban lehet felszállni:

  • Flórián tér: a 9-es, a 34-es, a 106-os, a 109-es, a 111-es, a 118-as és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Raktár utca: a 9-es, a 109-es, a 111-es és a 118-as autóbusz megállóhelye,
  • Óbuda, Bogdáni út: a buszvégállomáson,
  • Óbuda, Bogdáni út: a 109-es és a 111-es autóbusz megállóhelye,
  • Bogdáni út: a 9-es, a 34-es, a 106-os, a 109-es, a 111-es, a 118-as és a 226-os autóbusz megállóhelye,
  • Raktár utca: a 9-es, a 34-es, a 106-os, a 109-es, a 111-es, a 118-as és a 226-os autóbusz megállóhelye.

134-es autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 10:00 és 11:20 között a 134-es autóbusz a Szentlélek tér lezárása miatt a buszvégállomást nem érinti, módosított útvonalon közlekedik. A buszjárat ideiglenesen a Flórián tér-Vörösvári út-Flórián tér-Szentendrei út útvonalon halad, terelt vonalszakaszán megállva a Flórián téren, a 137-es, a 218-as és a 237-es busz mind a városhatár, mind a Szentlélek tér irányú megállójában.

178-as autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 9:45 és 10:45 között a 178-as busz az Attila út lezárása miatt mindkét irányba módosított útvonalon közlekedik. A Naphegy tér felé tartó buszok a Döbrentei tér és az Aladár utca között a Hegyalja út-Csap utca módosított útvonalon haladnak, ezért nem érintik a Szarvas tér, a Dózsa György tér, a Krisztina tér, az Ág utca, a Róka utca és a Zsolt utca megállóhelyet. A terelt vonalszakaszon a 178-as buszra a 8-as, a 110-es és a 112-es járat Döbrentei tér, majd Sánc utca megállójában lehet felszállni.

A Keleti pályaudvar M felé tartó buszok a Mészáros utcából közvetlenül a Krisztina körútra fordulva haladnak tovább, ezért nem érintik az Alagút utca megállót. A terelt vonalszakaszon a 178-as buszra az ideiglenes Krisztina tér megállóban lehet felszállni, a Mészáros utcában a Gellérthegy utca kereszteződése előtt.

226-os autóbusz

Október 9-én (vasárnap) várhatóan 10:10 és 11:50 között a 226-os busz nem közlekedik.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm