A Covid utáni időszakban az utazási trendek jelentősen átalakultak, az élményközpontú utazás került előtérbe a hagyományos látványosság-listákkal szemben.
Ha nyaralni indulunk, sokszor nehéz eldönteni, hogy mivel jussunk el az úticélunkra. Belföldi utunk során a megszokott autó, vonat, busz hármas mellett az utóbbi időben már telekocsi szogáltatást is választhatunk. kiszámoltuk, hogy mennyi pénzt és időt spórolhatunk ha sofőr visz le minket a Balatonra.
A nyaralások idején sokakban felmerül a kérdés, hogy mivel utazzunk a pihenésünk helyére. A klasszikus megoldás erre a vonat, mégis, ennél olcsóbban és kényelmesebben is utazhatunk, ha a telekocsi szolgáltatásokat választjuk.
Olcsóbb, kényelmesebb, gyorsabb
A példa kedvéért összehasonlítottuk, hogy mennyiben kerül Zamárdiba lejutni a Balaton Sound fesztiválra vonattal, illetve telekocsival. Ez azonban nem csak most működhet, hiszen nyáron sokan indulnak a Balatonra péntek délután, ilyenkor is találhatunk üres autókat.
Ha a vonatot választjuk, akkor Budapest Déli pályaudvarról Zamárdiba (átszállás nélkül) lejutni 1 óra 36 percbe telik, a menetjegy pedig 2 700 forintba kerül. A vonatok egyébként kétóránként indulnak, ami ebben az időszakban elég ritka. Választhatunk egyébként olyan vonatot is, ami a szokásostól eltérő rendszerességgel jár, azonban ezek menetideje hosszabb, ráadásul a szerelvényre szóló jegyárak gyakran magasabbak.
A telekocsi szolgáltatások között viszont mind a két szolgáltatónál találunk olcsó helyeket. Az Oszkar.com oldalon a legtöbben kétezer forint körül találhatunk autót Zamárdiba. A másik Magyarországon elérhető oldalon, a Blablacar.hu-n viszont ennél alacsonyabb az átlagár, igaz, itt sokan nem pont Zamárdit jelölik meg végső úticélként, ezért viszont az utunk valamivel olcsóbb lehet. Ha viszont ragaszkodunk a Zamárdi végcélhoz, akkor 1 700 forinttól utazhatunk le a fesztiválra a most elérhető sofőrök alapján.
Nemcsak az olcsóság miatt jobb a telekocsi
A telekocsi szolgáltatás előnye azonban nem csak ebben rejlik.
Természetesen az is megoldható (szintén érdemes egyeztetni előre), hogy korábban kiszálljunk az autóból, vagy a céltelepülésen a pontos címre vigyenek minket.
Az utazással töltött időn is faraghatunk a telekocsival. Míg Zamárdiba a vonat több mint 1,5 óra alatt ér oda, addig autóval valamivel több mint egy óra alatt odaérhetünk a Balatonhoz.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Miért más ez, mint az Uber?
Nemrég szavazták meg azt a törvényt, ami alapján korlátozzák, hogy kiből lehet Uber-es sofőr. Ezzel szemben a minisztérium szerint a telekocsi szolgáltatás nem adóköteles, és nem köthető üzleti tevékenységhez, így adót sem kell fizetni utána. Emellett nem kell megfelelnie a fuvarszervezési feltételeknek sem.
Sofőrök is lehetünk
Természetesen nem csak utasként vehetjük igénybe a telekocsi szolgáltatást, hanem regisztráció után sofőrként is meghirdethetünk utat. Ha egyedül vagy ketten utazunk egy autóban, akkor két-három utas elszállításával jelentősen lefaraghatunk az üzemanyag költségekből, illetve az autópálya-matrica díja is megtérülhet.
- mondta el Hámor Iván, a Portfolio elemzője.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








