Idén december 13-tól közvetlen Railjet-járatok közlekednek München és Miskolc között.
A legfrissebb Magyar Közlönyben jelent meg a 75 millió euró feletti, úgynevezett közlekedési nagyprojektek listáját, amelyeket a 2014-2020-as uniós fejlesztési időszakban valósulhatnak meg. A listán megtalálható többek között az a régóta rebesgetett közvetlen gyorsvasút összeköttetés a reptér és Budapest belvárosa között.
A Magyar Közlönyben megjelent a 2014-2020-as Uniós időszak országos jelentőségű közúti, vasúti és vízi közlekedési, városi és elővárosi közlekedési fejlesztéseinek listája és ezen listák között a legnagyobb fejlesztéseket tartalmazó nagyprojektek listája is.
Az egyik melléklet a vasútfejlesztési projekteket mutatja be, igaz itt nemcsak vasútvonalak fejlesztésére kell gondolni (így például a Miskolc-Nyíregyháza, illetve a Hatvan-Miskolc közötti szakaszra), hanem 200, illetve 300 férőhelyes MÁV motorvonatok beszerzésére is. A listán felbukkan a Déli Duna-híd korszerűsítése, illetve a bevezetőben is említett fejlesztés: a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kötöttpályás kapcsolatának kialakítása. Utóbbiról már évek óta zajlott a közbeszéd, de a legutóbbi jelzések szerint a kínaiak építették volna. Úgy tűnik, hogy ehhez képest az EU pénzére épít a kormány, közben viszont lemaradt a listáról a szintén rebesgetett Budapest-Kelebia vasútvonal régóta esedékes fejlesztése.
Egy másik mellékletben a városi és elővárosi közlekedési projekteket van, és csak néhány, Budapesttel összefüggő, illetve a területén megvalósuló fejlesztést találunk közötte. Közben rákerült a listára a Szeged-Hódmezővásárhely-Békéscsaba-Gyula vonal fejlesztése is.
Nincs viszont a listán a hármas metró felújítása, illetve egyéb nagy budapesti projekteket sem. A Hungária-körút felújítása viszont felfért a listára, ami ha egyszer készen lesz, biztos sok autóst tölt majd el örömmel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Wizz Air utasok, figyelem! Új szabály van a powerbankekre: így lehet mostantól felvinni a fedélzetre
Fontos szabályokra hívta fel az utasok figyelmét a Wizz Air a lítiumakkumulátorral működő elektronikai eszközök szállításával kapcsolatban.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







