3 °C Budapest

BKV: sikerek az első ajtónál

2009. június 18. 15:32

A BKV június elejétől vezette be az első ajtós felszállást a kisebb utasforgalmú 87-87A, a 187-es illetve a 141-141A járatokon. A kéthete bevezetett intézkedés célja a jegyellenőrzés hatékonyságának fokozása, a jegyekért és bérletekért nem fizetők kiszűrése, ezáltal a bliccelésből eredő károk csökkentése.

A BKV tapasztalatai továbbra is bizakodásra adnak okot, ugyanis az intézkedés hatására jelentősen nőtt járatokon az utasbiztonság, valamint a járművezetők által értékesített jegyek száma is. A Társaság vizsgálja a hatékony intézkedés kiterjesztésének további lehetőségeit.

Mint ismeretes, a BKV kísérleti jelleggel vezette be az első ajtós felszállást, melynek lényege, hogy az érvényes jegyet vagy bérletet még az utazás megkezdése előtt fel kell mutatni az első ajtónál. A jegyekért és bérletekért becsületesen fizető utasok érdekeinek védelmét szolgáló utasbarát rendszer azonban a babakocsival utazók és mozgáskorlátozottak részére lehetőséget biztosít a 2. ajtónál is felszállni.

A bevezetést követően a járművezetők nagyobb utasbiztonságról számoltak be, valamint az értékesített jegyek számának növekedéséről. Az utasforgalom kisebb mértékben csökkent, ugyanis az említett járatokon megszűnt a bliccelés.

A kezdeti időszakban néhány járaton alkalmanként néhány perccel nőtt a menetidő azok miatt, akiknek nem volt jegyük vagy bérletük. Ez az idő azonban - miután az utasok megszokták az új típusú felszállási rendszert - jelentősen csökkent.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A tapasztalatok alapján a hatékony intézkedéseket már a bevezetés napjaiban is kedvezően fogadták az utasok, csupán az érvényes jeggyel és bérlettel nem rendelkezők körében okozott kisebb fennakadást. A BKV szerint továbbra sem megengedhető, hogy a bliccelésből eredő károk terheit azok az utasaink viseljék, akik becsületesen, jogkövető módon jegyet vagy a bérletet vásárolnak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 24. szerda
Ádám, Éva
52. hét
December 24.
Szenteste
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 24. 07:45