BKV: hol kell az első ajtón felszállnod?

2009. június 3. 11:32

Tegnaptól indult a BKV Zrt. újabb bliccelés elleni akciója. Néhány kisebb utasforgalmú vonalon bevezettük az első ajtós felszállást, melynek lényege az, hogy az érvényes jegyet vagy bérletet még az utazás megkezdése előtt fel kell mutatni a Társaság ellenőrének - az első ajtónál.

A kísérleti program célja a jegyellenőrzés hatékonyságának fokozása, és a bliccelők által okozott károk csökkentése - a tapasztalatokat a kísérleti időszak után összegzi a Társaság.

Tegnaptól vezette be kísérleti jelleggel a BKV Zrt. a 87-87A, a 187-es illetve a 141-141A járatok teljes vonalán az első ajtós felszállást. Az érintett járatokra csak az első ajtónál lehet felszállni, ezzel egy időben az érvényes jegyet, bérletet fel kell mutatni. A járműveken jól látható utastájékoztató matricák jelzik a felszállás lehetséges helyét az első ajtónál, a két másik ajtónál pedig csak leszállni lehet. A rendszer működőképességének érdekében a buszokon az első ajtónál ellenőrök, a két hátsó ajtónál pedig biztonsági őrök teljesítenek szolgálatot. A felszálláskor érvényes jeggyel nem rendelkező utasok a jegyeket az említett járatok járművezetőinél válthatják meg 400 forintért. Az új rendszer bevezetésétől az említett vonalakon a bliccelés megszűnését várja a Társaság.

A kezdeti tapasztalatok jók, azonban az ellenőrzési rendszer sikerességéről csak a kísérleti időszak lezárulta után lehet megalapozott tájékoztatást adni. Az azonban már most elmondható, hogy az utasok jól fogadták az elsőajtós felszállási rendszert. A fizető utasok többsége a busz érkezésekor már elővette jegyét, bérletét; tudott a bevezetésről és készült is rá - így tőlük a BKV pozitív visszajelzést kapott.

Az első napon az érintett járatokon alkalmanként néhány perccel nőtt a menetidő azok miatt, akiknek nem volt jegyük vagy bérletük, de ez az idő - miután az utazók hozzászoktak az új rendszerhez - csökkenhet. A BKV Zrt. mindent megtett és megtesz a zökkenőmentes átállás érdekében, azonban a mai nap tapasztalatai alapján előfordulhat, hogy az első időszakban az ellenőrzési mód szokatlansága miatt kisebb fennakadások lesznek - ahogyan korábban a metróvonalakon bevezetetett bemeneti ellenőrzés esetében is. Később azonban a már a bevett gyakorlatként elfogadott ellenőrzés várhatóan nem okoz majd problémát.

JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. december 28. vasárnap
Kamilla
52. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. december 28. 16:11