16 °C Budapest

Friss mobilalkalmazás mutatja a katasztrófahelyzeteket

MTI
2013. november 25. 18:05

Ingyenesen felhasználható okostelefonokra és táblagépekre alkalmazható vészhelyzeti tájékoztató rendszert alakított ki az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) - jelentette be hétfőn az OKF főigazgatója.

Bakondi György elmondta, az OKF honlapjáról letölthető alkalmazás segítségével, az állampolgárok közvetlen tájékozódhatnak az általuk megjelölt területen bekövetkezett veszélyhelyzetekről, legyen az baleset, árvíz, vagy akár földrengés.

Tanka László az OKF informatikai főosztályvezetője az alkalmazás működésének bemutatásakor hangsúlyozta, a rendszer előnye, hogy olcsó, tömegesen felhasználható és lehetőséget nyújt a területi szűrésre, vagyis az állampolgárok beállíthatják, melyik megyéről kívánnak információkat kapni, illetve a régió szűkíthető a nagy tavak, vagyis a Balaton, a Fertő-tó, a Tisza-tó, vagy a Velencei-tó térségére is.

A jelzések három szintűek: kék színkóddal jelenik meg a tájékoztatás, sárgával a figyelmeztetés és pirossal a riasztás. Ugyanakkor a vészhelyzet pontos helyszíne térképen is megnézhető.

Az alkalmazás Android, iOS, illetve Windows Phone operációs rendszerekkel ellátott mobil eszközökön lesz alkalmazható; az androidos készülékeken már most elérhető, a többi formátumban pedig néhány napon vagy héten belül - tette hozzá Tanka László.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?