2026-os adatok alapján Magyarországon egészen más fogyasztási szerkezet rajzolódik ki, mint Európában.
Két huszonéves hevesi férfi ellen emelt vádat a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy évekig tartó internetes csalássorozat miatt, amelynek 290 áldozata volt; a vádlottaknak fogolyszökés és pénzmosás miatt is felelniük kell - közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség.
A vádirat szerint a 23 éves férfi 2020 áprilisától az egyik legnépszerűbb online apróhirdetési oldalon olyan termékeket kínált eladásra, amelyekkel valójában nem rendelkezett, célja csak a hirdetésekre jelentkezők megkárosítása volt - írták a közleményben.
A férfi eleinte álprofilokat létrehozva pár ezer forintos játékkontrollereket és egyéb használati cikkeket hirdetett meg, azokért előre utalással lehetett fizetni, de gyakran csak a postaköltséget kérte el, az utalások után pedig eltűnt áldozatai elől.
Mivel egy ideig nem került a hatóságok látókörébe, egyre magasabb, de még mindig igen vonzó árakon hirdette meg a fiktív termékeket, a nem létező elektromos szerszámgépekre és azok tartozékaira feladott hirdetésekkel már több tízezer forintot keresett naponta.
A csalásokhoz egy hónapra segítségül hívta 24 éves ismerősét is, aki beleegyezett abba, hogy az ő számlaszámát adják meg a vevőknek, majd a beérkező összegeket úgy adta át a csalónak, hogy tudott azok bűnös eredetéről.
A csaló 290 áldozatot szedett, mielőtt a rendőrség beazonosította és elfogta.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
2022. május 4-én házi őrizetbe került, ahonnan 15 nappal később ugyan megszökött, de két nap múlva ismét elfogták és letartóztatásba került. A vádlott az egyenként viszonylag kis összegű csalásokkal mintegy 3 millió forintot zsebelt be.
A 23 éves férfit a Balassagyarmati Járási Ügyészség 290 rendbeli üzletszerűen elkövetett csalással, valamint fogolyszökés vétségével vádolja, míg 24 éves társának pénzmosás miatt kell felelnie. Az ügyészség a szélhámossal szemben fogházbüntetés és pénzbüntetés kiszabására, míg büntetlen előéletű társával szemben felfüggesztett börtönbüntetésre tett indítványt.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







