Címke: börtön (288 cikk)
Kiderült a sötét igazság az oroszok kínzókamráiról: maguk az áldozatok tálaltak ki a borzalmakról, amiket művelnek Putyin katonái
A BBC tényfeltáró nyomozása három olyan férfit azonosított, akik a megszállt ukrán területeken működő titkos, illegális börtönökben ukrán foglyok kínzásában vettek részt.
Ambrus Attila: ismert kollégám, Matolcsy úr kiürítette szinte az ország összes széfjét
A Pénzcentrumnak adott interjújában Ambrus Attila eleveníti fel néhány emlékét, miközben jelen vállalkozásáról, életéről is mesél.
Új fejlemények a Gyárfás-ügyben: megdőlhet az ítélet, hamarosan elhagyhatja a börtönt?
A volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót egy éve ítélték több év börtönre, ügyvédei azonban most azt állítják: több tanú is jelentkezett, akik bedönthetik a vádat.
Záporoztak a telefonok az egyik fegyház udvarára: hihetetlen, milyen élelmiszerbe csomagolták a tiltott eszközöket
Tíz mobilt fogtak meg az őrök, amelyeket burgonyába rejtve próbáltak meg az intézet területére juttatni.
Burjánzik a bűn Magyarországon: ideje lenne lépni, brutálisak az állapotok ezeken a helyeken
Újra nőtt a rabok száma az Európai Unióban, összesen több mint 508 ezren voltak börtönben, ami 2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.
Elképesztő módszerrel babrálták meg a villanyórát a népszerű hazai üdülőhelyen: rengeteg pénzt hozott a tiltott trükk, míg le nem csaptak az ellenőrök
Vádat emeltek egy Balaton-parti pékség koszovói tulajdonosa ellen, aki a villanyóra manipulálásával több mint ötmillió forint értékben lopott áramot.
Trump visszahozná a pentobarbitalt és a kivégzőosztagot: így gyorsítaná a halálbüntetések végrehajtását az USA
Az utasítások között szerepel a halálbüntetés módjainak szélesítése akár kivégzőosztag intézményének ismételt bevezetésével.
Gyilkosság a Morrison's 2-ben: fontos döntést hozott a Főügyészség
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a férfival szemben, aki a Morrisons nevű szórakozóhelyen halálra vert egy másik vendéget.
Aljas módszerrel támadnak az online piactereken: ha ezt a linket megnyitod, azonnal búcsút mondhatsz a pénzednek
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy hónapokon át tartó, 15 millió forint kárt okozó adathalászat ügyében
Durva adóbotrány tört ki a Forma 1-ben: börtön várhat több pilótára is?
Az olasz adóhatóság szigorú lépést fontolgat a Forma–1-es versenyzőkkel szemben: visszamenőlegesen kívánják behajtani az ott rendezett nagydíjak után fizetendő jövedelemadót.
Akit nem lehet megtörni: nyolc hónap börtön után térne vissza az oktagonba a kőkemény bunyós
Börtönben sem hagyta el magát Daniel Rodriguez, de hivatalos ajánlatot egyelőre nem kapott a visszatérésre.
Beleszálltak az afrikai focielnökbe: kikérte magának a korrupciós vádakat, kemény üzenetet küldött
Patrice Motsepe, az Afrikai Labdarúgó-szövetség (CAF) elnöke kijelentette, örömmel venné a szervezetet állítólag érintő korrupció kivizsgálását.
Elképesztő botrány a női labdarúgásban: bíró filmezte és kukkolta a játékosokat, enyhe lett az ítélet
A játékvezető titokban videókat és fényképeket készített egy osztrák női csapat játékosairól az öltözőben és a zuhanyzóban.
Volt katona terjesztette a kábítószert Magyarországon: súlyos börtönévek várhatnak rá
A dílerre Kecskeméten figyeltek fel a járőrök, miután autójával kivilágítatlanul és bizonytalanul közlekedett a forgalomban.
Börtönbe megy az egykori diósgyőri focista: hosszú évekre bezárhatják
A sportolót kábítószer-kereskedelemben és tiltott szerek birtoklásában mondták ki bűnösnek.
Ez az igazi tragédia: évente több 10 ezer magyar kénytelen milliós adóssággal és kirekesztve kezdeni új életet
Magyarországon évente több ezer ember lép ki a börtön kapuján úgy, hogy a társadalom már az első pillanatban hátat fordít neki.
Továbbra sem szabadulhat a börtönből a 90-es évek rettegett bűnözője
A Szegedi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája szerdán hozott végzésével mellőzte Magda Marinko feltételes szabadságra bocsátását.
Döntött a bíróság Gyárfás Tamás indítványáról: kiderült, börtönben marad-e a hírhedt úszóelnök
Az ügy azért került a Kúriára, mert Portik Tamás és Gyárfás Tamás felülvizsgálati indítványt nyújtott be a jogerős ítélet után.
Börtönbe kerülhet az apa, aki megvágta lánya zaklatójának nyakát a HÉV-nél
Négy év börtönbüntetést ajánlottak fel neki az előkészítő ülésen, ezt azonban az apa nem fogadta el.
