Kihúzták a Hatoslottó 36. játékhetének csütörtöki nyerőszámait, a tét pedig 200 millió forint volt. Lássuk, sikerült-e valakinek a telitalálat!
Hatalmas értékű régészeti kincsekkel kereskedtek: a bűnbandára a siófoki rendőrség csapott le
A Siófoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján üzletszerűen, nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást- derül ki a Police.hu legfrisebb híréből.
Az eljárás során a nyomozók a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársainak segítségével, valamint szaktanácsadók bevonásával 2023. november 16-án hét vármegyében 91 rendőr részvételével összesen 28 helyen tartottak összehangolt akciót.
A kutatások eredményeként valamennyi címen több, mint tízezer pénzérme, közel ezer régészeti tárgy –köztük fibulák, ékszerek-, tucatnyi fémkereső eszköz, két antik fegyvernek látszó tárgy, valamint mobiltelefonok és számítástechnikai eszközök kerültek lefoglalásra- írja az oldal.
Az akció során a rendőrök több, mint húsz személlyel szemben intézkedtek, közülük –egyelőre- három férfit hallgattak ki gyanúsítottként. A lefoglalt leletek összértéke a szaktanácsadók véleményezése alapján meghaladhatja a százmillió forintot is, az összeg pontos meghatározása szakértők bevonásával zajlik.
Az ügy részleteiről sajtótájékoztató keretében számolt be a Siófoki Rendőrkapitányság épületében dr. Fellegi Norbert r. ezredes, bűnügyi vármegyei rendőrfőkapitány-helyettes, valamint Tóth Milán r. alezredes, városi bűnügyi osztályvezető.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







