Újbuda polgármestere kész tényként közölte a készpénzes üvegvisszaváltás kivezetését, pedig még nincs végleges döntés.
A fővárosi rendőrök befejezték a nyomozást egy nővel szemben, aki a gyanú szerint masszázs közben lopta meg áldozatait.
Kifosztás és más bűncselekmények gyanúja miatt folytatott eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság. Egy középkorú nő 2019 óta idős asszonyokat szólított meg az utcán, és gyógymasszázst ajánlott nekik, majd a kezelés közben észrevétlenül kikapcsolta és ellopta a sértettek nyakláncait. Volt olyan áldozata, akit annak lakásán masszírozott, de az utcán alkalmazott „kezelést”. Az eljárás adatai szerint a nő legalább 22 esetben követett el ilyen bűncselekményt.
A csepeli nyomozók azonosították a feltételezett elkövetőt, az 55 éves budapesti B.-né Erikát, akit 2020. január 14-én budatétényi otthonában fogtak el. A lakásán tartott kutatás során a rendőrök több mint félmillió forintot, valamint feltehetően bűncselekményekből származó ékszereket találtak és foglaltak le.
A nőt huszonkétrendbeli kifosztás bűntett és további bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, tájékoztatott a rendőrség. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársai a szükséges nyomozati cselekményeket elvégezték, az ügy iratait a napokban átadták az ügyészség részére.
Kész, ennyi volt: elhagyta Magyarországot a népszerű műsorvezető - ebbe az ázsiai országba költözött
A kiköltözés gondolata februárban még szinte elérhetetlennek tűnt számára.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







