Kilencvenhét éves korában elhunyt Csernus Mariann Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzeti Színház örökös tagja.
Ma, magyar idő szerint hajnali 3-kor megkezdődött a 94. Oscar-gála, ahol magyar jelöltet is díjaztak. Ugyanis Sipos Zsuzsannát is díjazták a Dűnében végzett munkájáért.
Bár az idei évben már nem a főbb díjakkal adták át a kisebb kategóriák győzteseinek járó Oscar-díjat (ezzel rövidítve le a lehetetlenül hosszú díjátadot inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel) mégis idén hazánk a technikai díjak átadásakor izgulhatott csak igazán. Sipos Zsuzsanna volt ugyanis a Dűne egyik díszlettervezője, amiért idén haza is vihette a legrangosabb filmes díjat másodmagával. Hazánk legújabb büszkeségét, az Oscar-nyertes csodát és a többi jelöltet pedig még mindig nem késő bepótolni, hiszen a legtöbbet online a kanapénk kényelméből is megnézhetjük.
Az idei Oscar-gála se hozott díjak tekintetében különösebb meglepetéseket: a Dűne leginkább a technikai kategóriákban tarolt, mint a már említett legjobb díszlet, a legjobb operatőr, vágás, eredeti filmzene. A legjobb filmnek és a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjnál érhetett csak egyeseket kisebb meglepetés, hiszen mindenki arra számított, hogy A kutya karmai közt fog tarolni és Benedict Cumberbatch hazaviheti első szobrát, de végül a film csak a legjobb rendezőnek járó díjat kapta meg.
A legjobb film idén a siket családról szóló CODA lett, ami az Apple saját gyártású sorozata. Az igazi nagy meglepetése az estének Will Smith volt, aki nem csak hazavihette a legjobb főszereplőnek járó díjat a Richard királyért, de még le is kevert egy pofont Chris Rocknak, aki Smith feleségének hajával próbált viccelődni.
A legjobb női főszereplő Jessica Chastain lett, aki a Tammy Faye szemei című filmért kapta meg az aranyszobrot, míg a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar díjat Ariana DeBose vihette haza a West Side Story-ért. Érdekesség, hogy Troy Kotsur, akit a CODA-ban nyújtott alakításáért díjaztak a második siket színész, aki átvehette az Oscar-díjat.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







