Rubint Réka vállalkozása jelentős nyereséget könyvelhetett el a tavalyi évben, a tulajdonos pedig számottevő osztalékot vett ki a cégből- írta meg a 24.hu.
Nyilvánosságra kerültek a Schobert család cégeinek pénzügyi adatai a május 31-ei beszámolási határidőt követően. Rubint Réka Alakreform Kft. nevű vállalkozása figyelemreméltó gazdasági teljesítményt ért el az elmúlt évben.
A kenyér-, pékáru- és édesség-kiskereskedelemmel foglalkozó cég 282 millió forintos nettó árbevételt realizált 2023-ban. A vállalkozás rendkívül hatékonyan működött, hiszen 108 millió forintos adózott eredményt tudott felmutatni. Az Opten adatai szerint a társaság mindössze 5 főt foglalkoztat. Az Elektronikus Beszámoló Portálra feltöltött dokumentumokból az is kiderül, hogy Rubint Réka tulajdonos-ügyvezető 100 millió forint osztalékot vett ki a cégből. További számos celeb és nagyvállalkozó beszámolójáról írtunk már itt a Pénzcentrumon:
Bár a korábbi NFL-irányító, Michael Vick még 2015-ben befejezte aktív pályafutását, most kiderült, hogy a mai napig komoly bevétele származik az NFL-től.
A vasárnapi szakaszgyőzelmet Remco Evenepoel szerezte meg, aki a hajrában hajszállal előzte meg Tadej Pogačart. A belga bringás később keményen üzent a doppingellnőröknek.
A magyar hegymászó vasárnap megszakította a Broad Peak csúcsának megtámadását, és elkezdett visszaereszkedni az alaptáborba. Azt nem tudni, mennyi hiányzott a teljes sikerhez.
Könnyek között nyilatkozott Lionel Scaloni, az argentin válogatott szövetségi kapitánya a vasárnapi világbajnoki döntő után, amikor a jövőjéről kérdezték.
Hangos füttyszó fogadta Donald Trumpot és Gianni Infantinót, amikor a labdarúgó-világbajnokság döntőjének eredményhirdetésére a pályára léptek - és ezzel még nem volt vége.
A FIFA elnöke szerint minden eddigi rekordot megdönthet a világbajnokság által termelt bevétel, ami természetesen nem gazdasági csoda, mivel a vébét az amerikai kontinensen rendezték.
Spanyolországnak Ferran Torres volt a nyerőember: a csereként beálló támadó gólja a hosszabbításban döntött, az ibériak történetük során másodszor világbajnokok.
A nyári szünet előtti utolsó nagydíj következik a Forma 1 2026-os világbajnokságán, és ez nekünk, magyaroknak a legkedvesebb: a mezőny a mogyoródi Hungaroringre látogat.
A Mercedes 19 éves versenyzője, Andrea Kimi Antonelli nyerte a Forma–1-es Belga Nagydíjat, amivel tovább növelte előnyét a világbajnoki pontversenyben.
Két nagy múltú európai klub, a francia Bordeaux és a portugál Boavista is katasztrofális helyzetbe került az elmúlt napokban: egyik a hatodosztályban kezdi az idényt,...
A spanyolok eddig szinte minden ellenfelüket felőrölték, Argentína viszont sokszor már a sírból hozta vissza a meccseit - két nagyon különböző vébéje van a két...
Lényegesen érzékenyebben érinti a változás a jóval szerényebb költségvetésű NB II-es egyesületeket, amelyeknél a szövetségi források a büdzsé lényegesen nagyobb hányadát teszik ki.
Rakonczay Gábor szerint az agyunkat egyáltalán nem úgy használjuk, ahogy lehetne, és azt is elmondta, mi jut eszébe az embernek, amikor percekre lehet a saját...