A rendkívüli intézkedések órákig tartó káoszt okoztak a sportolók és a nézők körében egyaránt, a sportolók éjfél előtt a szállodáikba se jutottak vissza.
Látványosan megváltozott a magyar költségvetés szerkezete a válságot, majd a 2010-es kormányváltást követően - írja a 24.hu.
Jelentős különbségek figyelhetőek meg a 2008-as válságot megelőző magyar költségvetés, valamint a 2019-es költségvetési tervezet kiadási oldalai között. Míg a válság előtt a kiadások 60,6 százaléka ment el jóléti funkciókra, addig a jövő évre vonatkozó tervezetben már csak 55,4 százalék.
A jóléti funkciókon belül egyedül a "sport" és a "kultúra" terén növekedett a kiadások aránya: előbbi a plusz források 45, utóbbi a 36 százalékát vitte el. Ezeket a területeket leszámítva a 2007-es szerkezettel összehasonlítva a jóléti kiadások területéről 1 480 milliárd forintot vontak ki.
Elképesztő eredmény az atlétikai Eb-n: ezüstérmet és negyedik helyet szereztek a magyar maratonfutók
Egy második és egy negyedik helyet szereztek a magyar női maratonfutók a birminghami Eb zárónapján. Hatvan éve nem volt ilyen nagy eredmény ebben a számban.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







