6 °C Budapest

Tömegek költöznek el ebből a budapesti kerületből: mégis, mi folyik a fővárosban?

2020. szeptember 2. 12:35

Miközben tavaly majdnem 6 ezren elköltöztek Budapestről, a fővároson belül több mint 60 ezren költöztek egyik kerületből a másikba, a kerületeken belül pedig összesen 46 ezren váltottak lakóhelyet. Az agglomerációs övezetbe majdnem 40 ezer budapesti költözött ki. A legtöbben a XI., XIII. és XIV. kerület kerületből költöztek el és ezek voltak a legnépszerűbbek a célpontok között is. A legnagyobb pluszt viszont a XVII. kerület érte el, ahova több mint 1045-en többen költöztek be, mint amennyien elmentek. Jelentős növekedést ért még el a III., a XIX. és a XVI. kerület is. A lakók a XXI., III. és XVII. kerületekhez a leghűségesebbek, ezekben a városrészekben volt a legnagyobb a kerületen belül költözők aránya. Szeptember elején a legolcsóbb budapesti kerületben 476 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, a legdrágább kerületben pedig megközelítette az 1,2 millió forintot.

Jókora mozgás volt a budapesti lakáspiacon tavaly. A főváros lakossága zsugorodott, hiszen összességében közel 6 ezer emberrel több ment el, mint amennyi érkezett. Majdnem 40 ezren költöztek ki az agglomerációba, és több mint 61 ezer ember költözött másik kerületbe a fővároson belül, de a kerületeken belül lakhelyet váltók száma is meghaladta a 46 ezret - derül ki az ingatlan.com legfrissebb - a KSH hivatalos fővároson belüli költözések adatait, és több mint 39 ezer eladó ingatlan kínálati árait feldolgozó - elemzéséből.

A több éve tartó, a múlt év második felében nagyon lelassuló fővárosi lakásdrágulásra úgy reagált a piac, hogy a belső kerületekhez képest alacsonyabb négyzetméterárakat kínáló külső kerületek felé fordultak" - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Hozzátette:

Ezek az adatok még nem tartalmazzák a koronavírus-járvány hatásait, ami már tavasszal is jelentősen átalakította a kereslet összetételét. A következő hetekben kiderül, hogy a járványhelyzet őszi változása miként befolyásolja az emberek lakhatással kapcsolatos döntéseit.

A múlt év nyertese a budapesti szinten viszonylag olcsónak számító XVII. kerület volt, ha a költözések egyenlegét nézzük. Ugyanis a városrész 1045 fővel bővült, miután közel 2 ezer elköltözőre majdnem 3 ezer beköltöző jutott a múlt évben. A III. kerület 785 fős pluszban zárta 2019-et, a XIX., a XXII. és XVI. kerületet pedig 614-696 fővel többen választották, mint ahányan elhagyták.

A kerületi költözési mérlegek alapján a VIII. és a IX. kerület szerepelt a leggyengébben, mindkét városrészből több mint 1000 fő költözött máshova Budapesten belül. Balogh László megemlítette, hogy legdrágább lakásokat felvonultató V. kerületben lényegében stagnálás volt, 27 fős pluszt ért el ez a városrész.

A költözések számát tekintve a XI. kerület van az élen. Ebből a kerületből mentek a legtöbben, több mint 5 ezren távoztak a fővároson belül máshol lévő lakásba. Ugyanakkor legtöbben ezt a kerületet választották, majdnem 5400-an érkeztek ide. Újbuda után a XIII. és a XIV. kerület következik, mindkettőből több mint 4800-an mentek el, miközben 4500-4500 új lakos érkezett.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A leghűségesebb kerületeket bemutatva Balogh László elmondta: “A csepeliek, az óbudaiak és a rákosmentei lakosok tűnnek a legragaszkodóbbnak, ugyanis a XXI., III. és XVII. kerületekben 28-38 százalékkal többen váltottak lakhelyet kerületen belül, mint ahányan másik városrészbe költöztek." Hozzátette:

A XXI. kerület elsőségéhez az is hozzájárulhat, hogy ez az egyik legolcsóbb kerület, ezért onnan másikba költözni pénzügyileg is kihívást jelenthet.

Hol járnak az árak? 

Mivel a magyarok rendkívül árérzékenyek, így nem meglepő, hogy a fővárosi "népvándorlásban" természetesen komoly szerepet játszanak az árak. Hogy a két végletet említsük: Budapesten a legolcsóbb kerület a XXIII., ahol 476 ezer forintot kérnek a tulajdonosok egy-egy négyzetméterért; míg az V. kerület a legdrágább, a maga közel 1,2 milliós átlagával.

A tavalyi költözések szempontjából kiemelkedően szereplő kerületek közül a XI.-ben 808 ezer forintért, a XIII.-ban 813 ezer forintért, Zuglóban - azaz a XIV. kerületben - pedig a kevesebb mint 700 ezer forintért kínálják a lakások négyzetméterét. A külső kerületek közül a XVII.-ben az átlagár jóval alacsonyabb, 532 ezer forintot tesz ki.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem