A Pénzcentrum összegyűjtötte a legjobb tippeket, hol érdemes keresni az enyhülést a hőséghullám alatt, ha a lakásban nem tudunk megmaradni.
Újabb budapesti lomtalanítás dátum derült ki: ez a kerület készülhet, augusztustól viszik a lomot mind a 10 körzetben
A XX. kerületben, vagyis Pesterzsébet területén augusztus második felében és szeptember elején lesz a lomkikészítési időszak. A 10 körzetre kerületen belül különböző dátumok vonatkoznak! Fontos, hogy a lakosok csak a címükre vonatkozó napon, 18 óra után készíthetik ki a lomokat. Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútor, ágybetét, szőnyeg) helyezhető ki a ház elé - közölte a MOHU.
Már lezajlott a lomtalanítás az I., az V., a VIII., a XIII., a XXII. kerületben, Csepelen, Kispesten, vagyis a XIX. kerületben és Soroksáron, a XXIII. kerületben, valamint Kőbányán (X.), Újbudán (XI.) és Rákospalota-Pestújhely-Újpalota területén (XV.) is. Zuglóban június 17-ig bezárólag viszik el a lomokat, illetve a MOHU korábbi tájékoztatása alapján a IV. kerületben július második felétől, a XVI. kerületben pedig augusztus elejétől lesz lomtalanítás. Mutatjuk, hogy Pesterzsébeten belül melyik körzetben mikor lesz pontosan a lomtalanítás.
A többi kerületre vonatkozó dátum még nem ismert. Minden eddig ismert dátumot ebben a cikkben gyűjtöttünk össze, amelyet mindig frissítünk, amint újabb dátum derül ki! Ha ebben a cikkben, amit most olvasol, nem találtad meg a kerületet, amit kerestél, érdemes megnézni, a gyűjtőcikkbe azóta bekerült-e!
Pesterzsébet lomtalanítás Budapest 20. kerület, 2025
- augusztus 24. - szeptember 4.
A MOHU honlapján található tájékoztatás szerint a 20. kerületben augusztus 24. és szeptember 4. között lesz lomtalanítás. Pesterzsébet területén összesen 10 körzet lesz, melyek az alábbi térképen láthatók. Az ezekhez tartozó pontos dátumok:
-
1. körzet: augusztus 24., vasárnap
-
2. körzet: augusztus 25., hétfő
-
3. körzet: augusztus 26., kedd
-
4. körzet: augusztus 27., szerda
-
5. körzet: augusztus 28., csütörtök
-
6. körzet: augusztus 31., vasárnap
-
7. körzet: szeptember 1., hétfő
-
8. körzet: szeptember 2., kedd
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
-
9. körzet: szeptember 3., szerda
-
10. körzet: szeptember 4., csütörtök
Mit lehet kitenni és mit nem lomtalanításkor?
Lomtalanítás alkalmával kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútor, ágybetét, szőnyeg) helyezhető ki a ház elé.
Kihelyezhető:
- háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék, ami mérete miatt nem helyezhető a kukába
- bútor
- matrac
- szőnyeg, bőrönd
- nagyméretű sportszer (pl. síléc)
- használati tárgy pl.: gyermekfürdető
Nem helyezhető ki:
- a háztartásban naponta képződő kommunális hulladék
- szelektíven gyűjthető csomagolási hulladék (pl.: papír, műanyag, fém)
- építési és bontási törmelék (pl. csempe)
- sitt, föld, szénpor, hamu, gumiabroncs
- síküveg, zöldhulladék, textil
- ipari vagy szolgáltatási tevékenységből származó hulladék
- elektromos és elektronikai hulladék
Szigorúan tilos a veszélyes hulladék kihelyeztése!
Kérik, hogy a lomokat a lakóháza előtti, hulladékgyűjtő járműveinkkel jól megközelíthető közterületre helyezze ki úgy, hogy a gyalogos és autós forgalmat ne akadályozza. Kérik az is, hogy az úttestre, bicikliútra, zöldterületre ne helyezzen lomot.
Jön az új lomtalanítási rendszer
Korábban nagy felbolydulást okozott a bejelentés, hogy megszüntetnék a lomtalanítást eddig ismert formájában. Az elképzelés az volt, hogy az utcára bizonyos időszakokban kipakolt szemét helyett házhoz lehetne kérni egyénileg a lomok elszállítását, illetve hulladékudvarokban leadni azokat. Később már azt közölték, ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, hogy kétéves átmeneti időszakkal vezetik be Budapesten az új lomtalanítási rendszert: 2027. január elsejéig a kerületek dönthetnek arról, hogy a lakosaik évente egyszer a jelenlegi módon, az utcára helyezhetik-e ki a hulladékokat, vagy az új módon kijelölt gyűjtőpontokon adják le a lomokat. Ezt Lantos Csaba energiaügyi miniszter jelentette be 2025. január közepén.
A friss megállapodás szerint 2027-től működik majd az a rendszer, amelynek lényege, hogy egy regisztrációs eljárást követően a házaktól évente egyszer ingyenesen elszállítják a lomokat. Addig az átmeneti időszakban a kerületek eldönthetik, hogy a jelenlegi módon folyjon-e tovább a városrészben a lomtalanítás, vagy csatlakoznak az új rendszerhez, amelyben kijelölt gyűjtőpontokon elkülönítve is leadhatóak majd a lomok - fejtette ki. Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese hozzátette: Budapesten a lomtalanításkor 30-40 ezer tonna hulladék kerül az utcára, és az szeretnék elérni, hogy ennek nyolcvan százaléka újrahasznosítható legyen.
Ilyen van? A nyár közepén állt meg az ingatlandrágulás ebben a hazai régióban, örülhetnek a vásárlók
A vevők ma már hallani sem akarnak korszerűtlen balatoni házakról, és sok milliót bukik az az eladó, aki ilyet dob piacra.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







