Az OEP leendő főigazgatója szerint évtizedek óta romlik az egészségügy finanszírozási helyzete, és a rendszer átalakítására van szükség.
Nyár elején indulhat az új, államilag támogatott Otthon Felújítási Program, ha már az év első felében megszületik az erről szóló szabályozás. Ez ugyanis szerepel a kormány első féléves jogalkotási tervezetében. A tervek szerint a támogatást lakossági energiakorszerűsítésre lehet majd igényelni.
Hivatalosan is megjelent az új lakáskorszerűsítési állami támogatás a kormány 2024 első féléves jogalkotási munkatervében - szúrta ki a money.hu. Vagyis az Otthon Felújítási Program várhatóan a nyár elején elindul és már tavasszal ki is hirdethetik. A jogalkotási tervből az is kiderült, hogy a program keretében a lakóingatlanok energetikai korszerűsítését lehet majd elvégezni.
A pontos részletek még nem ismertek, viszont általános várakozás, hogy az új program szélesebb körben lesz elérhető, mint a korábbi volt. Ezt támasztja alá az is, hogy a jogalkotási tervezetben az Otthon Felújítási Programról szóló jogszabály a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozik, nem pedig az otthonteremtési támogatások (például a CSOK, CSOK Plusz) jogszabályi feltételeit is megalkotó Kulturális és Innovációs tárcához.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







