Kész, ennyi volt: hatalmas állami vagyont osztanak újra, több ismert alapítvány sorsa dőlt el
Megkezdődött a felsőoktatási szférán kívüli, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok megszüntetése és vagyonuk állami újraosztása.
Megkezdődött a felsőoktatási szférán kívüli, közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok megszüntetése és vagyonuk állami újraosztása.
Egy szerda este megjelent rendelettel szigorú költséghatékonysági szabályokat vezetett be a kormány az állami tulajdonú vállalatoknál.
Átadták az augusztus 20-i állami kitüntetéseket a hazai kultúra, a tudomány, az oktatás, a gyógyítás és a közösségépítés legkiválóbb képviselőinek.
Cserhalmi György Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze kapja a Magyar Érdemrend nagykeresztjét az augusztus 20-i nemzeti ünnepen.
A kormány a korábban tervezett 17,5 milliárd forint helyett lényegesen kisebb büdzséből, 3,91 milliárd forintból rendezi meg az idei augusztus 20-i ünnepi programsorozatot.
Elszálltak a fellépői díjak Magyarországon: egy top előadó akár egymilliót is elkér 40 percért
Andy Burnham hétfőn hivatalosan is átvette a brit miniszterelnöki posztot, miután Keir Starmer benyújtotta lemondását.
bezárás közvetlen oka egy márciusi bírósági ítélet, amelynek nyomán a terület közel 87 százalékát birtokló, állami tulajdonú MNV átvette az üzemeltetést a korábbi fenntartótól.
A tisztségéből most felmentett Mátrai Károly 2023 januárja óta irányította az MVM-et.
Több mint 40 milliárd forinttal drágult, így már megközelíti a 100 milliárd forintot a budavári József főhercegi palota újjáépítése.
Több párt is közzétette a tavalyi évről szóló pénzügyi beszámolóját, a legtöbb támogatást a DK kapta, a Kétfarkú Kutyapárt pedig veszteséges lett.
Pécs kulturális intézményei komoly pénzügyi gondokkal küzdenek: veszélybe kerülhetnek ikonikus vidéki műhelyek.
Új szabályokat vezet be a kormány az állami kiadások ellenőrzésére, derül ki a Magyar Közlönyben megjelent rendeletből.
A szakértők szerint a lakáspiac hosszú távú stabilitásához nem kampányszerű intézkedésekre, hanem következetes gazdaságpolitikára lenne szükség.
A hazai magántőkealapok valójában nem felelnek meg a nemzetközi gyakorlatnak, sokkal inkább régi offshore cégeinek legalizált, hazai jogrendre szabott utódai - véli Zsiday Viktor.
Felszámolási eljárás indult a győri Széchenyi István Egyetem vagyonkezelő alapítványához kötődő HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. ellen.
Eredménytelenül zárult a Pénzügyminisztérium egykori székházának árverése: egyetlen jelentkező sem tett ajánlatot a több mint 35 milliárd forintért kínált műemlék épületre.
Az ingatlant valamivel a 2,65 milliárd forintos kikiáltási ár felett, mintegy 2,66 milliárd forintért adták el.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő még február végén hirdette meg árverésre a vasúttársaság debreceni központját.
Gyakori kérdés a közszférában dolgozó nők körében, hogy a munkáltató köteles-e felmentéssel megszüntetni a jogviszonyukat, amennyiben igénybe kívánják venni a Nők40-et?