Most , hogy újra itt a jó idő és akár késő estig az udvaron tölthetjük az időt, ismét előkerültek a tárcsák és a grillek.
Magyarország a lakosság több mint három százaléka, azaz csaknem 300 000 ember él olyan helyen, ahol nincs öblítős vécé. Ez az Európai Unióban az ötödik legrosszabb arányszám. Ezzel nagyjából Szerbia szintjén vagyunk, ám ott, arányait tekintve még mindig kevesebbeknek kell megküzdeniük ezzel a helyzettel. A legtöbb, nyugati-európai országban ez a szám a 0,5 százalékot sem éri el, sőt, sok helyen 0,1 százaléknyian élnek ilyen berendezés nélkül. De például Svédországban mindenkinek van a háztartásában öblítős vécé.
2019-ben az Európai Unióban a becslések szerint az emberek 2 százaléka olyan otthonban élt, aminek nem volt saját öblítő WC-je - írja új publikációjában az Eurostat. 2010-hez képeszt az uniós szinten 1,7 százalékpontos csökkenést jelent, akkor még 3,7 százalék volt ez a szám.
Az persze már más kérdés, hogy milyen bődületes különbségek vannak EU-s ország és EU-s ország között, ha az öblítős vécéket nézzük. Gyakorlatilag azt lehet mondani, hogy az EU-ban 4 országban van kiemelkedően sok olyan ember, akinek a lakásában, házában nincs öblítős vécé.
Ezek közül is magasan kiemelkedik Románia, ahol a felmérés szerint a lakosság 24,2 százaléka nem rendelkezik ilyen berendezéssel. Ez azt jelenti, hogy csaknem minden negyedik román állampolgár olyan otthonban él, ahol a vécézést nem öblítős berendezés végzi. Ez csaknem 4,6 millió embert jelent.
Ahogy a statisztikából látszik az öblítős vécék hiánya Bulgáriában és Litvániában is jelentős, a lakosság majd 14, illetve 10 százalékát érintik. Lettországban is a lakosság csaknem 9 százaléka él olyan helyen, ahol nincs ilyen berendezés. Sok örömre azonban Magyarországnak sincs oka, az összesített listán ugyanis a top 4 után, mi következünk az ötödik helyen.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ez országos szinten annyi embert jelent, mint Debrecen és Székesfehérvár lakossága együttvéve. Magyarországot a listán egyébként Szerbia követi, igaz, ők nem EU-tagok, ott a lakosság 2,7 százaléka él olyan lakásban, ahol nincs öblítős vécé. Az EU-s átlag egyébként 2 százalékon áll, egy százalék fölötti arányt mértek még Lengyelországban (1,7%), illetve Horvátországban (1,1%).
A legtöbb EU-s tagállamban az öblítéses vécékkel nem rendelkezők aránya a 0,5 százalékot sem éri el, több országban a szám 0,1 százalék, és vannak olyan országok is, például Svédország, ahol ez az arány egyenes 0 százalék.

Drasztikus változás élesedik a hazai hulladékgazdálkodásban: nyáron megszűnik a termékdíjas rendszer
Júliustól az egész országban elindul az új hulladékgazdálkodási rendszer. a változás a lakosságot, a gyártókat és a hulladékgazdálkodással foglalkozó cégeket is érinti.
Beszámolók szerint az 1-3 éves korosztály 25%-a - tehát minden negyedik gyermek - elutasít valamilyen ételt, és sokuknál óvodás, általános iskolás korban is fennáll még a probléma.
Az egyre népszerűbb finanszírozási forma itthon is gyorsan terjed, egyre többen ismerik és használják.
Bár sokat fejlődött az utóbbi években a hazai startup ökoszisztéma, még egy nagyságrenddel, szinte minden fontos mutatóban le van maradva a régiós élvonaltól.
A 120 fős tulajdonosi közösség mellé most Balogh Petya cége is beszállt a Brancs közösségi finanszírozási platformba.
-
Videó: Budapesten rendezték a klímaszerelők világbajnokságát
Elméleti teszt, hibaelhárítási és forrasztási feladat várta a szerviztechnikusokat.
-
A férfiak jobban állnak anyagilag és határozottabbak is a pénzügyekben
A nők nagyobb eséllyel élték fel megtakarításaikat az elmúlt években.
-
Így lesz klímaberendezés a kerti kútból – startupokat díjazott az MVM
A hetedik alkalommal megrendezett MVM Edison startup versenyen az egyediség és a nemzetközi ambíciók is számítottak.
- Itt a vége - B-sorával állt ki a Ferencváros Mezőkövesden, ki is kapott
- Moszkva "nem fogadja el" az ukránoknak adott ajándék F-16-osokat
- Roland Garros - Már a második körben a legjobb magyar
- Súlyos lovasbalesetet szenvedett a PSG spanyol sztárkapusa
- Orbán Viktor máris gratulált a török elnöknek
- Nem hivatalos eredmény: Recep Tayyip Erdogan marad a török elnök
Sustainable World 2023
Portfolio Balaton Business Forum 2023
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!


