18 °C Budapest

Kényszermegoldás a kijárási tilalom alatt: így lehetnek továbbra is színházi előadások

2020. november 12. 11:15

Az Orbán Viktor által hétfőn bejelentett, majd kedd este a Magyar Közlönyben megjelenő kormányintézkedések okán ismét fenekestül felfordult az életünk: zárnak az éttermek a kocsmák, a fürdők, a mozik és a színházak is - akik amúgy a bejelentés pillanatában még szorgosan dolgoztak egy hat nappal korábbi határozat megvalósításán, miszerint csak minden 3. széken ülhetnek nézők. Ám szerda óta üresek a teátrumok, legalábbis nézőket nem fogadhatnak, van azonban egy kezdeményezés, ami azokat próbálja megszólítani, akiknek hiányzik ez a fajta élmény. Annak ellenére, hogy az otthonmaradás immár nem opcionális, tilalom van érvényben, nem pedig korlátozás, jó lehetőség a sötét novemberi esték hasznos eltöltésére. Légrádi Gergely, az eSzínház alapítóját kérdeztük erről a kezdeményezésről, de beszélt a jegyárakról is, és arról mennyit kapnak meg ebből a színházak.

Pénzcentrum: Az online színház egy jó áthidaló megoldásnak tűnik, ugyanakkor, ha egyszer visszaáll a világ a maga megszokott rendjébe, és újra nyitnak a színházak, mi garantálja, hogy továbbra is igény lesz rá?

Bár kétségtelen tény, hogy a színházi élmény a nézőtérről az igazi, azonban az online, tehát bárhonnan elérhető kultúrafogyasztást nem csupán a pandémia teszi szükségessé. Ugyanis sokszor nagyon nehezen leküzdhetőek a távolságok, így például Gyuláról sem egyszerű Pestre eljönni és megnézni egy színdarabot vagy éppen Győrből ellátogatni egy értékes nyíregyházi előadásra. Mindez természetesen egy Berlinben vagy Sidney-ben élő magyar számára még nagyobb nehézséget jelent. Nem szabad megfeledkeznünk a fogyatékkal élőkről sem, így például a mozgássérültekről, akiknek saját otthonukból történő kultúrafogyasztás szintén nagy segítség. És akkor még nem beszéltem arról, hogy nagyon sokszor egyéb gátló tényezők is nehezítik a színházba jutást. Sok esetben tapasztalható ugyanis, hogy nehezen megfizethetőek a jegyek vagy éppen a nézőtér szűkössége miatt nem lehet az adott előadásra jegyet váltani. Végezetül, de nem utolsó sorban az eSzínház egyik missziója éppen az, hogy a már repertoárról levett, nem játszott olyan előadásokat, amelyek jelentős értéket képviselnek, valamely okból színháztörténeti jelentőségűek, azokat videótárszerűen az értő közönség bármikor-bárhonnan megnézhesse.

Fontosnak tartom azt is kiemelni, hogy egy kreatív, művészileg és szakmailag felkészült tévés csapatok, olyan módon tudják a nézők otthonába elvinni az előadásokat, hogy abból a legtöbb esetben új minőség születik meg. Ugyanis a néző a kanapéjáról nem is az első sorból nézheti végig az előadást, hanem a színpadról, speciális kameraállásoknak és a profi vágásnak köszönhetően akár a másik színész szemszögéből. Mindez új teret nyit a színházi élményekben, nem beszélve az exkluzív tartalmakról, amelyeket kizárólag nézőnki kapnak meg online, például interaktív közönségtalálkozók formájában.

Egy átlagos jegyárhoz képest mennyibe kerül egy online közvetítéshez való hozzáférés? Egységesek az árak, vagy előadásonként változnak?

A jegyárak az első hónapok tanulságai alapján 3.800,- és 5.000,- forint között váltakoznak azzal, hogy egyes színházak támogatói (azaz magasabb árú) jegy váltására is lehetőséget biztosítanak. A jegyárképzés egyébként elsősorban a színházak dolga és felelőssége, itt alkalmazkodunk az ő elvárásaikhoz. Kiemelendő mindemellett, hogy a rögzített előadások jelen pillanatban is kedvezményes 1.990,- forintos áron érhetőek el, amely jeggyel (jogosultsággal) egy hétig tekinthető meg a megvásárolt színdarab, akár többször is.

A jegyárak mekkora hányadát kapja meg az alkotók, illetve az intézmények?

Az eSzínházat az Alapítvány a Magyar Színházakért működteti, amely egy nonprofit szervezet. Az Alapítvány ezt olyan eszköznek és platformnak álmodta meg, amellyel egyszerre szolgálja ki a színházakat és nézőket. Ebből következően csak a felvétel elkészítésével és nézőkhöz juttatásával, továbbá a szolgáltatás működésével összefüggő költségeket vonjuk le a jegyárbevételből, az összes többi bevételt maradéktalanul a színházaknak utaljuk át. Így elmondható, hogy a jegybevétel markáns, jelentős részét a színházak, az alkotók kapják meg.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Vannak, vagy lesznek ingyenes tartalmak?

A minőségi kultúra előállításához nagyon sok szellemi energia-befektetés és bizony sok pénz kell. Nagyon sok idő- és energiaráfordítás, míg egy színházi előadás, egy produkció létrejön, arról nem beszélve, hogy igen jelentős költségek kapcsolódnak egy 8 kamerás full HD minőségű, tévéjátékszerű felvétel elkészítéséhez, annak streameléséhez és akkor még nem beszéltem a szereplőknek és alkotóknak fizetendő jogdíjakról. Mindezek fényében úgy gondolom, hogy aki korrekten, transzparensen és a felmerülő költségeket és díjakat állva élő közvetítéseket csinál - amíg valaki (értsd: mecenatúra, szponzoráció) nem vállalja fel a felmerülő díjakat, költségeket, addig - nem lehet felelősségteljesen és megalapozottan ingyen tartalmakról beszélni.

Régebbi, kultikus előadások is bekerülnek a repertoárba?

Már be is kerültek legendás és színháztörténeti jelentőségű előadások az előadások közé, csupán példaképpen hamarosan élőben adjuk a 32 éve futó Padlás című musicalt a Vígszínházból, és itt látható Zsámbéki Gábor rendezésében a tíz évvel ezelőtt felvett csodálatos Mizantróp a Katona József Színházból. Bár titkokat nem árulhatok el, de számos jelentős, kultikus - úgy élő, mint rögzített - előadás nézőkhöz közvetítése tárgyában előrehaladott tárgyalásokban állunk a színházakkal. Arról nem is beszélve, hogy hamarosan minőségi zenei tartalmak, koncertek is élvezhetőek lesznek az oldalon.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm