Megtörten nyilatkozott Harsányi Levente: Kálloy Molnár Péter nem mutatta, hogy fájdalmai lennének
Kálloy Molnár Péter színész, aki hétfőn hunyt el rövid lefolyású daganatos betegségben, még novemberben is színpadra lépett.
Kálloy Molnár Péter színész, aki hétfőn hunyt el rövid lefolyású daganatos betegségben, még novemberben is színpadra lépett.
Darvasi László, Vámos Miklós - még néhány név a sztárvendégek közül. A Győri Könyvszalonra idén is érdemes lesz kilátogatni, hiszen a könyvújdonságok mellett számos remek program vár.
Nem fog rajta az idő, holott jövőre betölti a nyolcvanat. Trokán Péter a nyugdíjba vonulásról hallani sem akar, és ma is aktív társulati tag.
A film világpremierjére a Hágai Nemzetközi Filmfesztivál záróprogramjában került sor.
Bacskó Tünde, a Bróker Marcsi sorozat főszereplője egy interjúban beszélt arról, hogy a népszerű produkció ellenére sem tudott megélni színészként.
A Nemzeti Színház 26 éves színésznője, Martos Hanga egy évvel ezelőtt előadás közben sztrókot kapott, ami egyik pillanatról a másikra lebénította.
A 80-as évek ünnepelt sorozatsztárja, a napokban múlt 70-en éves, már nem vágyik a fővárosi forgatagra, Szentendrén talált nyugalomra.
A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) tárgyalást kezdeményez Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszternél a kulturális ágazat csütörtökön bejelentett béremeléséről.
Kassai Ilona 97 éves volt.
Elhunyt Prunella Scales, a népszerű angol humorsorozat, a Waczak Szálló Sybil Fawltyja, 93 éves korában.
Kulka János kendőzetlenül mesélt arról, hogyan bánt a pénzzel, és milyen lelki terheket cipelt az elmúlt évtizedekben
Ma este már a közönség is láthatja a brutálisan bántalmazott színészt az évad első nagyszínpadi bemutatójában Szombathelyen, bár sérüléseinek nyomai még jól látszanak az arcán.
A Broadway színészek sztrájkra készülnek, ami 32 színházi produkciót érinthet a csúcsszezon kezdetén.
A legendás színész, Hirtling István megmutatta lenyűgöző vidéki kertjét, ahonnan néhány percnyi sétával a Nagy-Kevély tetejére juthathatnak.
Megverték a szombathelyi Weöres Sándor Színház színészét, Horváth Ákost, aki azután avatkozott közbe, hogy két bolti tolvaj rátámadt egy eladóra és az üzletvezetőre.
Kaposvár közgyűlése öt évre Nagy Viktor színművészt választotta a Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának – jelentette be a művész saját közösségi oldalán.
Nyolcvanhét éves korában elhunyt kedden Claudia Cardinale francia-olasz színésznő,
Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt, 1983-tól pedig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.
A miskolci színház új évadot hirdetett. Ismét sűrű és izgalmas évad elé néz: 14 bemutatóval, hazai és nemzetközi közönség előtt.
Először rendezik meg a Független Vidéki Színházak Fesztiválját Szentesen, a Tóth József Színházban, ahol öt nap alatt az ország különböző pontjairól érkező társulatok mutatják be legjobb produkcióikat.