Rendkívüli beruházások és példátlan tervek rajzolódnak ki a Fehér Ház körül.
Féltucat ember vesztette életét a hosszú hétvégén több lakástűzben és szén-monoxid-mérgezés következtében. A katasztrófavédők arra figyelmeztetnek: ha komolyan vesszük ezeket az óvintézkedéseket, akkor egyszerű lépésekkel megelőzhetők lennének az ilyen borzasztó tragédiák.
Péntek este a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Napkoron egy családi házból négy ember került kórházba szén-monoxid-mérgezés miatt. Szintén péntek este Nyíregyházán pedig egy családi házban keletkezett tűz, feltételezhetően a kályhából kipattanó parázs miatt. Az esethez riasztott tűzoltók oltás közben egy holttestet találtak.
Vasárnap kora reggel a Baranya megyei Dencsházán egy családi ház melléképülete égett. A tűzoltók az égő épületből egy embert kivittek, azonban már nem lehetett rajta segíteni. Szintén vasárnap, délben Dunakeszin egy ikerház egyik lakása és melléképülete égett. A tűzoltók itt az épület bejáratánál egy embert találtak, aki belehalt sérüléseibe.
Ugyanezen a napon Zalaszentmihályon három ember halt meg egy horgászkunyhóban. A kis épületben egy kályhával fűtöttek, ezért nem kizárt, hogy szén-monoxid-mérgezés okozta a három ember halálát. A katasztrófavédelem mindegyik haláleset kapcsán vizsgálatot indított, hogy feltárják azok körülményeit. A hatóság arra figyelmeztet:
Akkor keletkezik szén-monoxid, ha a nyílt égésterű vízmelegítő vagy fűtőeszköz működés közben nem kap elég levegőt. Ilyenkor mérgező szén-monoxid fejlődik, amely akár egy percen belül ölhet. Néhány egyszerű lépéssel azonban megelőzhető a mérgező szén-monoxid kialakulása:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- Évente egyszer ellenőriztessük szakemberrel a fűtőeszközünket!
- Nem elég néha kiszellőztetni, a nyílászárókba résszellőzőt kell szereltetni.
- Éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével!
- Szerezzünk be egy jó minőségű szén-monoxid-érzékelőt!
Idén eddig már 5371 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, ezek miatt 438-an sérültek meg és 74 ember halt meg. A legtöbben nem a lángok okozta hő miatt vesztik életüket, hanem füstmérgezést szenvedtek. A halálesetek megelőzhetőek lennének egy füstérzékelő használatával. Egy jó minőségű füstérzékelő már a tűz keletkezésekor jelez, amikor még sérülés nélkül ki lehet menekülni. Füstérzékelővel a kár is sokkal kisebb, hiszen hamarabb lehet riasztani a tűzoltókat, akik több értéket tudnak megmenteni.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







