Az adenovírus több mint 60 különböző törzse létezik, és szokatlanul ellenálló.
A zeneipart Magyarországon is hatalmas bizonytalanságba taszította a járvány, de az utóbbi hónapokban legalább volt egy kimondott cél, ami a zenekarok és a szervezők szeme előtt lebeghetett: mindenki augusztus 15-ét várta, ami után elvileg megindulhatnak a zenés-táncos tömegrendezvények.
A bevétel szempontjából kulcsfontosságú nyári szezon nagy része már mindenképp ment a levesbe, de még ott volt a remény egy augusztus végi, nagyon sűrű programra. Eleve a huszadikai hétvégére volt meghirdetve a Strand Fesztivál és a B my Lake, majd még több kisebb és közepes méretű fesztivált is nyár végére halasztottak, mint a Fishing on Orfű, a Kolorádó vagy az EFOTT.
Ám nemrég Palkovics László megszellőztette, hogy a kormány nagy eséllyel augusztus 15. után sem oldja fel az 500 főnél nagyobb rendezvényekre vonatkozó tiltást.
"Minden kollégának, partnernek azt tudtuk mondani, hogy mi úgy készülünk, lesz Strand és B my Lake, ellenkező esetben azt kockáztatnánk, hogy nem készülnénk el időben, nem érkeznének meg az eszközeink. Leállítani egy ekkora gépezetet nem egyszerű feladat, de újra indítani sokkal nehezebb lenne"
- mondta Lobenwein Norbert, a VOLT Produkció vezetője a 24.hu-nak, aki szerint az utolsó hónap szervezési hajrának számít. A fesztiválok tehát nem tehetnek mást, bizakodnak.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- mondta Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere a lapnak, aki szerint fontos látni, hogy a zenekar nemcsak arról a hét emberről szól, akik a színpadra állnak, hanem azokról is, akik a csapatukat alkotják és alájuk dolgoznak, mint például a látvány- és hangtechnikusok, a beszállítók, a színpadépítők, a biztonsági szolgálat emberei vagy a fesztiválok kiszolgáló személyzete. Így a Halott Pénznek is egy negyvenfős saját stábja, illetve rengeteg, szorosan együttműködő partnere van, gigantikus állandó költségekkel. Marsalkó a színpadtechnika tárolását vagy a szállító cégeket említi példaként, utóbbiak sok esetben hitelre vásárolt autókkal, buszokkal szállítják a zenekarokat, és nekik most semmi bevételük nincs, miközben a hitelek azért pörögnek.
Nem várt fordulat állt be a gázáraknál: ezt minden magyar családnak tudnia kell a tél kellős közepén
Az orosz fosszilis energiáról való leválás nem okozott tartós áremelkedést az európai energiapiacon.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








