Ez kész katasztrófa: mi lesz így idén a mozikkal?

2020. július 19. 13:02

Úgy tűnik, hogy nem nagyon lehet visszacsábítani a magyar nézőket a moziba: múlt hétvégén tizedannyian váltottak jegyet, mint 2019. azonos időszakában. Bár a számok a mozinyitást követően elkezdtek felfelé kúszni, nem tapasztalható olyan növekedés, mint pl. a boltok, vendéglátóhelyek forgalmában. Ennek nem csak a vírus állhat a hátterében, hanem az is, hogy "nincs mit nézni", hiszen új film kevés akad. A Pénzcentrum most összegyűjtötte, melyik filmek a legnézpszerűbbek a moziban a járvány után, milyen filmeket várhatunk jövő héten, és melyek a várva várt júliusi premierek. Mutatjuk.

Június 25-én kinyitottak a Budapest Film Zrt. mozijai: a Művész, a Puskin, a Toldi, a Tabán, a Kino Cafe és a Corvin mozi, július 2-tól pedig a Cinema City mozihálózat mozijai is várják a nézőket - voltak olyan mozik, mint a Sugár vagy a MiMozink hálózat három mozija, amelyek már június 20-án megnyitott, de az első olyan hétvégén, amikor már az artmozi hálózat kapui is nyitva álltak, hatalmas bukás volt. Összesen 8283 látogatót fogadtak a mozik a becsült adatok szerint június 25-e és 28-a között, a bevétel pedig még a 9 millió forintot sem érte el, ami 2019. azonos időszakának mindössze a 4 százalékát tette ki.

Az azóta eltelt két hétvégén már valamelyest javultak a számok: a Cinema City mozik nyitása után bőven megháromszorozódott a nézőszám, viszont így is csak 27147 főt fogadtak július 2-től július 5-ig. A bevételben is 390 százalékos növekedés volt, a 8,9 milliós júniusi bevétellel szemben júliusban 43,7 milliót "kaszáltak" a mozik. Viszonyításképpen 2019. azonos, 27. hétvégéjén a bevétel 398,4 millió forint volt, 271 ezres nézőszám mellett.

Tehát tízszer annyi néző volt tavaly júliusban, ebben viszont nincs semmi meglepő, hiszen egyrészt még sokan tartanak a járványtól, másrészt 2019. azonos időszakában a Pókember: Idegenbent adták a mozik, míg 2020. július 2-től 5-ig a 10 legnépszerűbb film az Ava, A láthatatlan ember, a Bloodshot, a Sonic, a sündisznó, az Úriemberek, a 10 nap anyu nélkül, a Seveled, a Mint egy főnök, a Lassie hazatér, és a Bad Boys - Mindörökké rosszfiúk voltak.

A választék ugyanis jelenleg elég szegényes: főként vagy olyan filmeket nézhetünk meg (újra), amelyeknek a járványt megelőző 2-3 hónapban volt a premierje (pl. Úriemberek), vagy olyanokat, amelyeknek a bemutatóját nem halasztották / előre hozták - mint pl. a Bloodshot. Ez utóbbiak viszont nem azok a filmek, amelyek várhatóan a legtöbb nézőt vonzották volna.

Hiszen gondoljunk csak bele: májusban jött volna a Fekete özvegy, a Doktor Szöszi 3. vagy a Halálos iramban 9., júniusban a Wonder Woman 1984, és a Top Gun: Maverick, júliusban a Szellemirtók: Örökség, a Dzsungeltúra és a Tenet. Most mindegy, mit gondolunk ezekről a filmekről, de bizonyára több nézőt vonzottak volna, mint a Bad Boys vagy a Bloodshot... Korábbi szavazásunk alapján is az derült ki, hogy azok az olvasóink, akik mennének moziba, arra várnak, hogy olyan filmet adjanak végre, ami érdekli őket:

Ezt támasztják a július 9-12-ig tartó hétvégi időszak adatai is, mivel az előző hétvégéhez képest nézőszámban csak 17,8 százalékos, bevételben pedig 11,4 százalékos növekedést lehetett látni. Ez egy normál időszakban, mikor több százezren moziznak országszerte egy hétvége alatt, magas aránynak tűnhetne, de jelen helyzetben azt jelenti, hogy nem jött meg még az emberek kedve a mozihoz.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Miközben az élet más területein, mint a turizmus, vendéglátás, bolti vásárlás - mindennapi költések terén nagyobb ütemű növekedés volt látható, ahogy az emberek egyre kevésbé féltek a vírustól, és egyre nagyobb kedvük volt kimozdulni.

Azonban úgy tűnik, nem fogják tömegek megrohamozni a mozikat, csak ha igazi blockbuster kerül vászonra.

Mit adnak a mozik a jövő héten?

Az artmozik műsorán lesz többek között a Medvevilág Szicíliában, amelyet fesztiválok vagy a mozinet filmnapok keretében tavaly is láthatott már a közönség. Különleges történetével, és egyedi animációjával kicsik és nagyok kedvence lehet. Továbbra is műsoron van a Remény, a Nyomorultak, a Különleges életek, A láthatatlanok, és az Emma - a tavalyi nagy sikerek közül - az Élősködők, vagy a Tőrbe ejtve, illetve a heti premierek közül a Hogyan legyél jó feleség?-et is megnézheti, aki már mindenképpen beülne egy jó mozira.

A Cinema Citykben játsszák ezen kívül az Avát, A láthatatlan embert és a Bloodshotot, amelyek az alacsony nézőszám mellett is közönségkedvencnek mondhatók ebben a helyzetban. Műsoron van az állatok nyelvén értő doki története, a Dolittle Robert Downey Jr.-ral a főszerepben. A Pixar legújabb animációs filmje, a kalandos Előre szintén megtekinthető.

Júliusban várható még, hogy bemutatják az élőszereplős Mulan-t, kérdés, mennyi ember tud majd a moziba vonzani. A már sokszor elhalasztott, most július 30-ra időzített Tenet már biztosan több nézőt csábít a moziba, és ott lesz még új filmként a Jay és Néma Bob Reboot, illetve a Pont az a dal című zenés filmdráma.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm