6 °C Budapest

10 kistestű kutyafajta, amelyek remekül érzik magukat pici lakásban is

2020. november 15. 15:04

Kisebb termetűek, ha megtanítjuk rá őket, nem is ugatnak sokat és barátságosak - sok olyan kutya van, akit kisebb otthonunkban is tarthatunk. Persze amellett, hogy időnként levisszük őket egy kiadós sétára.

Sok szempont játszik szerepet, amikor házi kedvencet választunk magunknak. Nem mindegy, mekkora házban vagy lakásban mekkora házikedvencet tartunk. A legnagyobb termetű állatok érthetően nem érzik annyira jól magukat kisebb helyre bezárva. 

Ugyanakkor sok olyan négylábú van, akiket persze az igényeinek megfelelően simán tarthatunk akkor is, ha épp kisebb helyen lakunk. Most ebből szedtünk össze egy tízes listára valót.

Francia buldog

A huszonévesek körében az utóbbi években lett egyre népszerűbb ez a kiskedvenc, de Európa-szerte már évszázadok óta közkedvelt. Minden nap egy gyors séta formában tartja őket és nem is ugatnak sokat - ennek a szomszédok is fognak örülni.

Bichon frisé

Ez a kis szőrmók amellett, hogy elképesztő bájos, a kutyákra allergiások körében is sokkal ritkábban vált ki negatív reakciót. Gyorsan tanulnak és hamar megszeretik a környezetükben élőket. Átlagosan kevesebb mint hét kilósak, így tényleg nem kell nekik nagyon sok hely.

Mopsz

Csintalan, de imádni való. Természetével nem nehezíti meg az ott lakók életét. Fontos ugyanakkor vele kapcsolatban, hogy a nagyon magas hőmérséklet és a túlzott páratartalom nem tesz jót neki. Ahogyan a nasiktól is érdemes távol tartani, mert hamar elhízik.

Angol agár

Bár vélhetően ezzel tiéd lesz a környék egyik leggyorsabban futó kutyusa, mégis látni fogod, hogy a nap nagy részében inkább szeret pihenni. Vidd le a parkba egy jó futós kikapcsolódásra és utána nyugodtan fog aludni melletted!

Havannai pincs

Ahogy ennek a négykilós cuki bolyhos jószágnak az elődei jól érezték magukat a kubai fővárosban, ők is jól megélnek a belvárosban. Remekül elszórakoznak és elszórakoztatják a gazdijukat és családját is. Hagyhatod, hogy a selymes szőre megnőjön egész hosszúra, de ha rövidre vágatod, úgy könnyebb ápolni és tisztán tartani.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Boston Terrier

Az "amerikai úriembernek" is becézett állat megérdemli az elnevezését. Mulatságos, élénk és nagyon szerethető.

Si-cu

Az eredetileg kínai palotákban lakó kisállat kifejezetten szereti a gyerekeket is, így családoknak is remek választás lehet. Akárcsak másik tíz társuk, akikről tegnap szedtünk össze egy tízes listát.

Német spicc

A rókaszerű külseje hamar megnyerhet minket. Vigyázni kell vele, mert rászokhat arra, hogy megugatja az idegeneket. Azonban barátságos kutyus, intelligens és fogékony a tanulásra. Sok mozgás kell neki, de remek házőrző is válhat belőle.

Brüsszeli griffon

Szerethető, erős testű, de kicsi állat. Nagyon gyengéd állatok és hamar jól kijönnek a gazdájukkal is. Szeretnek odabújni az emberekhez, amire szükség is lehet, ha nagyon kis helyen éltek.

Lhasa apso

Fontos a korai nevelés náluk, hogy kihozzuk belőlük a legjobbat, így lehetnek barátságos és lojális társaink. Egyes más kutyáktól különböznek abban, hogy a szőrük igényli a tisztítást, illetve rendszeresen kell őket fürdetni.

(Címlapkép: MTI/Balogh Zoltán)

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm