9 °C Budapest

TBSZ másképp! Spórold meg a kamatadót

2010. november 10. 11:32

Az idén életbe lépett adómódosításokkal létrejött a Tartós Befektetési Szerződés (TBSZ) intézménye, amelynek lényege, hogy a legalább ötéves időtartamú megtakarítások kamata után a befektetők mentesülnek a kamatadó megfizetése alól. Az öt évnél rövidebb, de legalább hároméves futamidejű megtakarítások kamata pedig kedvezményesen, 20% helyett 10%-kal adózik. Az adómentesség, illetve -kedvezmény igénybevételéhez a szabályozás szerint minimálisan 25 ezer forint kezdő befizetés szükséges.

Az AXA november 1-jétől elérhetővé teszi a Tartós Befektetési Szerződés (TBSZ) konstrukciót ügyfelei számára, a TisztaHaszon Tartós Lekötési Számla bevezetésével. A számla a hosszú távú megtakarításokra magas, garantált kamatot kínál, és az öt évnél hosszabb futamidejű befektetésekre a 20%-os kamatadó megfizetése alól is mentességet biztosít. A bank által kínált konstrukciót ingyenes számlanyitás és díjmentes számlavezetés mellett vehetik igénybe az ügyfelek. Ezzel a számlával lehetőség van a kamatadót megspórolni, úgy hogy közben a pénz a választott betéti konstrukcióban gyarapodik.

Az öt éves szerződéses időtáv alatt az alábbi lekötések közül választhat az Ügyfél:

Amennyiben az ügyfelek még idén megnyitják számlájukat, és az azon elhelyezett megtakarításukat legalább három évig, azaz 2013. december 31-ig gyarapítják, a kamatadó mértéke 10%-os, míg abban az esetben, ha a betéthez öt évig, azaz 2015. december 31-ig nem nyúlnak hozzá, teljes kamatadó-mentességet élveznek.

Ha a futamidő lejárta előtt mégis szükség van a megtakarításra, a lekötési időszak alatt az bármikor hozzáférhető úgy, hogy legalább egyéves megtakarítási időszak után a betétfeltörés esetén is jár kamat. Ez azonban a TBSZ megszűnését jelenti, így az ügyfelek a kamatadó-kedvezményre nem, vagy - három évnél hosszabb, de öt évnél rövidebb futamidejű megtakarítás esetében - csak részben lesznek jogosultak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. szeptember 25. 18:10
Az RTL szerint nem igaz, hogy megszűnik a Heti Hetes: a műsor csupán átmeneti szünetre megy, majd mé...
Összkép  |  2026. szeptember 25. 18:03
Amerika és Irán háborújának van egy titkos mellékfrontja a digitális térben, ami a pénzről szól. Nem...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 12:13
Gyakori igény, hogy valaki a meglévő ingatlanját szeretné lecserélni egy újabb, nagyobbra, amely az...
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 27. vasárnap
Adalbert
39. hét
Szeptember 27.
A siketek világnapja
Szeptember 27.
Tengerészeti világnap
Szeptember 27.
A fehér kendő napja
Szeptember 27.
A szív világnapja
Szeptember 27.
A Szentírás vasárnapja
Szeptember 27.
Idegenforgalmi világnap
Szeptember 27.
A Google születésnapja
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. szeptember 26. 19:18