Kína+Olimpia = pénz?

Pénzcentrum
2008. augusztus 4. 16:00

Olimpiai heteink sorozatában többek között már szó esett az olimpiai gazdaságra gyakorolt hatásairól, a szponzorációról, illetve arról is, mennyit lehet keresni egy aranyéremmel. Az Economist összeállításának segítségével tovább bővíthetjük, színesíthetjük a sport és a pénz kapcsolatáról alkotott ismereteinket.

100 év Kínának is sok

Éppen 100 évvel ezelőtt, 1908-ban, a negyedik modernkori olimpia idején vetette fel egy kínai magazin, a Tianjin Youth három kérdését. Mikor vesz részt kínai sportoló olimpián? Mikor küld csapatot olimpiára az ország? Mikor rendez olimpiát?

Az első kérdésre 1932-ben adták meg a választ, ekkor ugyanis egy futónak, Liu Changchunnak sikerült kvalifikálnia magát a los angelesi olimpiára. Annak ellenére, hogy nem nyert semmit, hősként emlékeznek rá a Távol-Keleten. Kína nemzeti csapatot küldött az olimpiára 1936-ban, 1948-ban és 1952-ben, majd egészen az 1980-as téli olimpiáig távol maradtak. Négy évre rá, szintén a los angelesi olimpián Xu Haifeng versenylövő nyerte meg az ország első aranyérmét.

A harmadik kérdésre pedig idén adták meg a választ. Annak érdekében, hogy minden "simán" menjen, a lehető legtöbb szerencsét hozó 8-ast elrejtették a programok során. A 2008-as nyitó ceremónia például augusztus 8-án este 8:08-kor veszi kezdetét.

Kína a sportnagyhatalom?

A játékokban összesen 10700 versenyző vesz részt, több mint 200 országból, összesen 28 sportágban. Peking lesz a házigazdája a szeptemberben megtartott Paralimpiának is, itt 400 versenyző méri majd egymással össze erejét, tudását, kitartását. Kína nem csupán gazdasági és nemzetközi értelemben véve szeretne erős országgá válni, hanem a sport területén is, és erre egyre több esélye is van.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)


A sport pénz

Az olimpia kifejezetten jó üzleti lehetőség az egyes vállalatoknak, hiszen nem csupán az 1,3 milliárd kínai állampolgárt érhetik el, hanem világszerte a nézők millióit. És természetesen a sport maguknak a sportolóknak is pénzt jelent, persze csak ha sikeresek.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 13. 14:39
A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) új szakmai elismerést hozott létre A hónap sajtódíja...
Bankmonitor  |  2026. január 13. 12:03
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 202...
Holdblog  |  2026. január 13. 09:53
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - g...
MNB Intézet  |  2026. január 13. 09:28
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés i...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 14. szerda
Bódog
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. január 13. 19:29