Pénzügyi kárpótlást kapnak hazájukban azok az orosz versenyzők, akik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) eltiltása miatt nem vehettek részt a februári téli olimpián.
Bármennyire is keményen hangzik, egy sportoló munkaeszköze a teste. Az izmok és a teljesítmény formálásában hosszú évek kemény munkája fekszik, ráadásul a sportegyesületekhez áramló pénz is a sportember sikerein keresztül konvertálódik reklámmá. Így szinte már természetesnek tekinthető, hogy létezik sportbiztosítás. Nézzük, mit érdemes erről a termékről tudni!
Nyugat-kelet
Mielőtt belevágnánk a sűrűjébe, nem árt ha tudjuk, hogy a sportbiztosítás azon termékek közé tartozik, melyek nyugaton igen elterjedtek, s gyakorta alkalmazottak, miközben itthon még nincs elég tere ennek a konstrukciónak.
Tavaly télen nagy port kavart David Beckham 195 millió eurós biztosítása, melyet akkor kapna meg, ha lesérülne, vagy valamilyen súlyos betegség támadná meg. Persze a világhírnévre is szert tett biztosítási esetek egyedinek nevezhetőek, hiszen a focisztár biztosítása is olyan hatalmas értékű, hogy egyetlen társaság nem is vállalta a szerződést, több cég állt össze, így hozták létre az együttbiztosítást.
Nyugaton az "értékes" focisták amellett, hogy egyedileg is biztosítottak, a klub is biztosítja magát játékosainak sérülése esetére. Magyarországon egyelőre azonban nincs tere az egyedi biztosításoknak, túl magas a kockázat a biztosítottak számához képest.
Csoportosan
Itthon inkább a másik verzió az elterjedt, hogy a klubok kötnek csoportos biztosítást a játékosokra, az edzőkre, vagy akár a vezetőkre. A tevékenység jellege miatt ez általában balesetbiztosítási szolgáltatásokra terjed ki.
A csoportos biztosítás előnye - ez sportbiztosítástól függetlenül bármelyik más biztosítási termékre is elmondható -, hogy díja összességében véve kedvezőbb lehet, mint az egyéni biztosításé, hiszen így a kockázatot a nagyobb közösségen szét lehet porlasztani.
Persze a csoportos biztosítás díja is több faktor függvénye, így a létszámtól kezdve, a végzett tevékenységeken keresztül, a biztosítási összegen át egészen a kockázatokig minden lehetséges tényezőt latba vetnek a számításoknál.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hivatalos olimpiai partner - nem egészen sport
A Pekingi Olimpiai Játékok hivatalos biztosító partnere még 2005-ben írt alá megállapodást a pekingi szervező bizottsággal. A partner a legnagyobb nem-életbiztosító Kínában, a PICC Property and Casualty Company Ltd., a szerződés speciálisan a nyári olimpiára jelentkező önkéntesek védelmét szolgálja.
A Magyar Olimpiai Bizottság hivatalos, aranyfokozatú támogatója a QBE-Atlasz biztosító. A társaság 2006-os éves jelentése szerint az értékesítés új fókuszába a csoportos balesetbiztosítások, illetve a sportbaleset-biztosítások, így tudhatják partnereik között a Magyar Olimpiai Bizottságot.

A világ legdrágább testrészei
Testüket nem csupán a sportolók félthetik, számos olyan terület akad, mikor valamilyen betegség hátravetheti a szóban forgó személy karrierjét. A Times magazin ennek tudatában nemrégiben készített egy listát a világ legdrágábban biztosított testrészeiről.

Rémálommá vált a rollerhelyzet a magyar utakon: egyre több gyerek kerül kórházba súlyos sérülésekkel
Az e-rolleres balesetek száma ugrásszerűen megnőtt, és aggasztóan magas a súlyos, gyakran gyermekeket érintő sérülések aránya.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








