Te hova tartozol: elit, kádári kisember, vagy leszakadtak? Szavazz!

2014. június 12. 11:02

Érdekes kutatást publikált csütörtökön a GfK kutatóintézet és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). Az Osztálylétszám2014 elnevezésű felmérés azt vizsgálta, milyen főbb osztályokból épül fel a magyar társadalom napjainkban.

Kádári kisember, Sodródók, Leszakadtak: a fenti jelzők három, a magyar társadalom tipikus osztályait jelentik. A GfK kutatóintézet és a Magyar Tudományos Akadémia friss, 13 ezer fő megkérdezésével végzett kutatása összesen nyolc ilyen csoportot állapított meg, amelyek jellemzőek napjaink Magyarországára.

Sugatagi Gábor, az MTA kutatója szerint az, hogy ki milyen társadalmi csoportba születik, nem határozza meg jól azt, hogy a későbbiekben hogyan alakul az élete, például azt, hogy milyen fogyasztó válik belőle, hol vásárol majd, hova utazik. A társadalmi helyzetet abból vezetik le, hogy az egyén rendelkezik-e az alábbi három erőforrás valamelyikével:

  • gazdasági tőke,
  • kulturális tőke,
  • kapcsolati tőke.

A kutatók szerint osztálytudat nincs igazán a fejünkben, a társadalom fele tartja magát valamely osztályhoz tartozónak, és nehezen tudjuk saját magunkat bekategorizálni az egyes csoportokba. Persze vannak furcsaságok: a leszakadtak egy része középosztálybelinek gondolja magát, míg az elitben is vannak olyanok, akik magukat szegénynek tartják.

Az is egyértelműen kijelenthető, hogy a felsőbb osztályok tagjai jellemzően fővárosi, nagyvárosi lakóhelyeken élnek, és magasan iskolázottak, míg a vidéki/falusi lét és az iskolázottság hiánya gyakorlatilag egyenes utat jelent az alsóbb osztályokhoz.

Te melyik csoportba tartozol?

Összesen tehát nyolc társadalmi csoportot határoztak meg a kutatók, amelyek napjaink Magyarországán jellemzőek:

  • Elit (2%, legfeljebb 200 ezer ember)
    Gazdagok, a magas kultúra fogyasztói. Magas körükben a felsőfokú végzettségűek aránya, leginkább Budapestiek, már szüleik is ebbe a csoportba tartoztak.

    JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

    Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

     

  • Felső közép (10,5%, szűk egymillió ember)
    Fővárosi, nagyvárosi lakosok, magasan képzettek, rendszeresen sportolnak, járnak színházba, akítv közösségi életet élnek.

  • Feltörekvő fiatalok (6%, félmillió ember)
    Azok a fiatalok, akik szüleik pénztárcáját használják a mindennapokban. Tudásuk és szüleik révén bennük van a jövő ígérete; jól használják kapcsolataikat, aktív életet élnek.

  • Vidéki értelmiség (7%, 600-700 ezer ember)
    Kisvárosi tanárok, orvosok, közalkalmazottak, a helyi közélet szereplői, akik mindekit ismernek. Átlagos, de biztonságos jövedelemmel rendelkeznek, járnak nyaralni, magas a kultúra iránti igényük.

  • Kádári kisember (17%, 1,5 millió ember)
    A kádári kisember "éldegél". Nehezen, de kijön jövedelméből, főleg kisebb településeken él, nyaralni nem jár, alig beszél idegen nyelveket, főleg állami munkahelyen dolgozik.

  • Sodródók (18%, 1,6-1,7 millió ember)
    Azok a fiatalok, akiknek szülei a középosztályba tartoznak. Képzetlenebbek, nincs elég kapcsolatuk, sokan otthon, a "mamahotelben" élnek. Nem járnak színházba, nem olvasnak könyveket, viszont nagyon otthon vannak az online világban.

  • Munkások (16,5%, másfél millió ember)
    Leginkább szakmunkás végzettségűek, nem érdekli őket a magas kultúra, ritkán járnak össze barátokkal, viszont sokat tévéznek. Kis vagyonnal, alacsony jövedelemmel rendelkeznek - de van munkájuk.

  • Leszakadtak (23%, 2 millió ember)
    A társadalom legszélesebb rétege: kedvezőtlen anyagi, vagyoni, jövedelmi helyzetük; kapcsolatszegények, kultúrafogyasztásuk elhanyagolható. Jelentős körükben a szakképzetlenek aránya; ha dolgoznak, leginkább fizikai, alkalmi munkát végeznek, de sok köztük a nyugdíjas, munkanélküli, közfoglalkoztatott, rokkant. Alapvetően kisvárosokban, falvakban élnek.


 

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem