2020. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
HR Centrum

Áll a bál a tanévkezdés körül: 200 pontos biztonsági lista is jöhet az újrainduláshoz


Nyakunkon a 2020/2021-es tanév, ám azt még egyáltalán nem lehet tudni, milyen forgatókönyv mentén indul el az oktatás Magyarországon. Ugyanez más országokban is igen véleményes kérdés, ami rendesen meg is osztja olykor a szakmát, illetve a kormányt. Van ahol, a tanárok egy 200 pontból álló, "teljesíthetetlen" biztonsági követelményrendszerrel akarják blokkolni a diákok visszatérését az iskolapadba, megint máshol egyelőre csak az alsós diákok járnának be fixen az iskolákba. 

Három hét, és Magyarországon is kezdetét venné a 2020/2021-es tanév. Legalábbis elvileg, a már megszokott papírforma szerint. Az új koronavírus-járvány azonban még mindent átírhat. Bár hazánkban egyelőre az a terv, hogy szeptember elsejével indul a tanév, azonban egységes forgatókönyvről erre vonatkozóan egyelőre nem tudni. A szakemberek szerintem nem kellene teljesen digitális oktatásra átállni, valamilyen hibrid megoldásra lenne szükség.

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint az alsósokat például addig kellene iskolába járatni, ameddig csak lehet. Emellett szerinte nem lenne szerencsés központi szabályozást hozni, ahol rosszabbodik a vírushelyzet, ott lokálisan kell beavatkozni. Ám ezek egyelőre csak tervek, központi döntés erről egyelőre még nem született, pedig a kezdésig már csak 3 hét van hátra. Ez persze lehet kevés, de az új koronavírus-járvány mindenkit megtanított arra, hogy az aktuális helyzet mindig gyorsan változik, ezért ebben a káosz-időszakban három hét a valóságban sokkal hosszabb idő, mint normális helyzetben. Amit azonban eddig tudunk azaz, hogy Gulyás Gergely a 2020/2021-es iskolakezdéssel kapcsolatban július 30-án leszögezte, komoly kormányzati cél az, hogy

a tanévet szeptember elsejével rendesen el tudjuk kezdeni.

Akármi is legyen a végső döntés, az biztos, hogy a nemzetközi álláspont, legalábbis António Guterres ENSZ-főtitkár a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy 

nemzedéki katasztrófa alakulhat ki a koronavírus-járvány miatti iskolabezárásokból.

Azaz a tisztségviselő szerint, kiemelten fontos az, hogy a diákok - a megfelelő egészségügyi óvintézkedések mellett - visszakerüljenek az iskolapadba. Igen ám, de mit jelentsen az, hogy "megfelelő egészségügyi óvintézkedés"? Egyelőre ugyanis nincs követendő példa, sehol nem indult el a tanév, a nemzeti kormányok minden bizonnyal a kivárásra játszanak.

Bekeményítettek a brit tanárok

Nem mindenhol zajlik azonban csendben az iskolakezdés előtti időszak. Friss hírek szerint például a brit oktatási szakszervezetek gyakorlatilag szabotálni akarják a kormány azon tervét, miszerint szeptembernek megkezdődne a klasszikus oktatás a szigetországban. A szabotálás eszköze pedig nem más, 

mint egy 200 biztonsági követelményt megfogalmazó "teljesíthetetlen" lista.

A brit Nemzeti Oktatási Szakszervezetnek egyébként félmillió tagja van, ők akarják most kierőszakolni azt, hogy a listájukon szereplő biztonsági követelményeket az intézmények mindenképpen tartsák be akkor, ha a kormány újra akarná nyitni az iskolákat szeptembertől.

Ha azonban ezek nem fognak teljesülni, ám a központi álláspont továbbra is az iskolanyitás mellett döntene, akkor a szakszervezet arra sürgeti az oktatásban dolgozó munkatársakat, eszkalálják helyzetüket, és tartsák fönn azt az álláspontjukat, hogy a saját és a diákok érdekében ők csak akkor dolgoznának szeptembertől, ha a listán szereplő pontokat betartják az intézmények.

Főbb követelmények

A biztonsági követelmények talán egyik legdurvábbja, miszerint a diákoknak sávosan kellene csupán visszatérniük az iskolában, azaz A héten igen, B héten nem. De a követelmény lista megkérdőjelezi már csak azt az egyszerű dolgot is, miszerint minden osztályban rendelkezésre áll-e duplazsákos szeméttároló vagy sem. 

Ahogy a szakszervezet szerint kérdés az is, vajon az ország összes intézmények összes tantermét felszerelik-e kesztyűkkel, illetve különböző fertőtlenítő spray-vel arra az esetre, ha egy tanuló vagy tanár köhög, esetleg tüsszent az órán. A követelések között szerepel az is, hogy több kézmosási lehetőség, illetve egyéb higiéniás helyiség legyen minden iskolában.

A szakszervezetek azt a kérdést is felteszik a kormánynak, hogy egy esetleges újranyitáskor garantálják-e az oktatásban dolgozóknak, hogy nem kell majd több munkaórát dolgozniuk. A követelések között feltűnik az a kérdés, miszerint a kormány a helyzetre való tekintettel elgondolkodik-e a lazább iskolai öltözködési szabályokon, amiket alkalmazni fog-e az oktatásban dolgozó személyzet részére is.

Falak

A brit vezető parlamenti pártjának képviselő természetesen nem vették jó néven a 200 pontos kiáltvány, azt "roncsokmánynak" titulálták, mondván, a szakszervezetek meg akarják akadályozni a nemzeti prioritást, mely azt diktálja, hogy az oktatás folytatódjon. Ahogy az a bevezetőnkben írtuk, az ENSZ vezető tisztségviselője is ekképpen vélekedett. 

Bárhogy is lesz, az Egyesült Királyság miniszterelnöke azt mondta, bár a koronavírus-járványnak koránt sincs vége, annyit a tudósok segítségével már tudnak a pandémiáról, hogy újranyissák az iskolákat úgy, hogy az az összes tanulónak biztonságos legyen. 

Ez igazából morális kötelességünk is

- tette hozzá a miniszterelnök. 

Elindult a lavina

A legfrissebb hírek szerint azonban nem csak az Egyesült Királyságban kezdődtek meg a fix előkészületek a tanévkezdés okán, hanem például déli szomszédunknál, Szerbiában is. Ahol immáron biztos, hogy szeptember elsején elkezdődik a tanév, ám a koronavírus-járvány megfékezés érdekében - egyelőre csak az általános iskolák alsóbb osztályainak diákjai járnak majd órákra.

A felsőbb osztályosok, illetve a középiskolások felváltva járnak majd iskolába, és tanulnak otthon a virtuális oktatás lehetőségeit kihasználva. Ez a megoldás tehát már egyértelműen felfogható egy olyan hibrid-rendszernek, amit a bevezetőnkben leírtak szerint magyar szakemberek is javasolnának Magyarországon. 

Címlapkép: Getty Images

KIHÚZNA A BAJBÓL 2 MILLIÓ FORINT?

Kíváncsi vagy, mennyiért vehetsz fel 2 millió forint személyi kölcsönt? Segítünk! Kalkulátorunk szerint 60 hónapos futamidőre jelenleg az UniCredit Bank nyújtja a legjobb ajánlatot, náluk 42 099 forintos törlesztővel számolhatsz; míg az MKB Banknál 43 358 forintos törlesztőt ígér a 10,95%-os THM. Érdemes még megemlíteni a Cetelem, a K&H Bank, illetve a Raiffeisen Bank ajánlatát is, náluk a teljes futamidőre tekintve 11,28% és12,84% közötti THM-mel kalkulálhatsz. Ha kíváncsi vagy arra is, mennyit kell visszafizetni összesen a hazai bankoknak, ha 2 millió forintot veszel fel 60 hónapos futamidőre, akkor a kondíciókért és egyéb kedvezményekért kersd fel a Pénzcecntrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Hozzászólások száma: 1 - Hozzászólok a fórumhoz
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

HRBLOGGER
vezetoi-coaching
2020. 09. 23. 09:13
Helyzetjelentés vezetői fronton...

Néhány emberöltőt (35 éves periódus, úgy emlékszem), szóval számos generációt érintve ilyen...

perfekt
2020. 09. 23. 07:46
Fontos változás a tárgyi illetékmentesség szabályaiban

Ajándékozással, illetve örökléssel történt vagyonszerzés esetén az illetékekről szóló 1990....

coachco
2020. 09. 22. 20:36
Szakmai vita? Arra nincs idő. Csapjunk össze, küzdjünk meg egymással!

  Még mindig bízom a világbékében, bár mostanában egyre nehezebb. Azt látom, hogy a srácok...

hrdoktor
2020. 09. 21. 04:59
A túl sok munka egészségügyi kockázatai

Ha túl sokat dolgozunk, testi és mentális egészségünk bánhatja. A rengeteg munka okozta túlhajszoltság...

legacykft
2020. 09. 18. 09:00
Következetesség a fejlesztésben

Alapelveihez, elgondolásaihoz hű, azoknak megfelelően viselkedő, azokkal összhangban kommunikáló...

hrbonbon
2020. 09. 17. 12:01
A vezetők felelőssége - a tervezés fontossága

Mégis megérkezett, amit szerettünk volna elkerülni! Még bőven benne voltunk az első hullámban...

ajovomunkahelye
2020. 09. 15. 08:35
A járvány meghozta a változást: a digitalizáció áll a középpontban

A járványhelyzet nemcsak a mindennapi életünket, de a munka világát is véglegesen megváltoztatta....

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

09.24-09.30
Országos

Lidl

09.24-09.30
Országos

Auchan

09.24-09.30
Országos

Interspar

09.24-09.30
Országos

Spar

09.24-09.30
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó