Európa nagy részén anticiklon alakítja az időjárást, nálunk viszont egy hidegörvény hoz több felhőt, de kevés csapadékot.
Hiába szellőztette meg ma reggel a kormányközeli Magyar Nemzet, hogy várhatóan szigorítani fogják a járványügyi intézkedéseket Magyarországon, Gulyás Gergely a mai Kormányinfón azt jelentette be, hogy marad minden jelenlegi intézkedés, nem indokolt további szigorítás. Szó volt többek között a kötelező a nemzetközi járványhelyzetről, a kapuban lévő második hullámról, a rendezvényekre vonatkozó szabályok fenntartásáról, a kötelező maszkhasználatról, illetve a 2020/2021-es iskolakezdésről is.Élőben közvetítjük a Kormányinfót, cikkünk folyamatosan frissül!
A 2020. július 30-án tartott Kormányinfót a nemzetközi koronavírus-helyzet bemutatásával kezdte Gulás Grgely. Mint elmondta, a helyzet kézzel foghatóan romlott a környező és a legtöbb európai országban is. A miniszter külön kiemelte Szerbiát, Romániát. "Különösen a Balkánon rosszak a számok" - tette hozzá. Sőt, tájékoztatása szerint
- ismertette; megemlítve Svédországot, az Egyesült Királyságot és Olaszországot.
Ami Gulyás szerint viszont jó hír, hogy bár sokáig Horvátországban is nőtt az aktív esetszám, az elmúlt 9 napban ez csökkent. És Szlovéniában is szerény mértékű csökkenés volt - sorolta.
Maradnak a hazai járványügyi intézkedések
Gulyás Gergely leszögezte, hogy Magyarországon mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a második hullám minél kisebb legyen. "Ezt mindenki őszre prognosztizálta, de már itt van augusztusban. Több ország emiatt korlátozásokról döntött" - foglmazott a miniszter.
- mondta Gulyás, aki szerint mindent meg kell tenni, hogy a határon túlról a vírust ne hurcoljuk be. Éppen ezért a szabályoknak fenn kell maradniuk.
- jelentette ki Gulyás Gergely. Hozzátette: Nincs realitása, hogy szeptember előtt ezek a szabályok módosuljanak!
A Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor azt is elmondta, hogy bár a nemzetközi adatok kedvezőtlenek, de abban bíznak, hogy a jelenlegi keretek között itthon tudjuk tartani a stagnáló számot. A hatályban lévő szabályokon való enyhítés viszont egyértelműen kockázatos - mondta.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Gulyás Gergely viszont a 2020/2021-es iskolakezdéssel kapcsolatban leszögezte, komoly kormányzati cél, hogy
Maszkhasználat
Mivel Szlávik János szerint lazult a maszkviselési hajlandóság, így felmerül a kérdés, hogy tervez-e szigorítani a büntetési tételen a kormány - hangzott az újságírói kérdés. Azt Gulyás Gergely is elismerte, hogy valóban lazul a fegyelem, éppen ezért a kormány kéri, hogy ezeket a szabályokat továbbra is tartsa be mindenki.
- fogalmazott.
Hozzátette: tény, hogy ilyen alacsony fertőzöttségi számok mellett kevésbé érzékelik a magyarok a járványveszélyt. Gulyás azt is leszögezte, hogy a rendőrségnek megvan az elrettentő eszköze. Akár egy benzinkút vagy bolt elé is kiállhatnak, és a tömegközlekedésen is ellenőrizhetnek.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







