7 °C Budapest
Rendõrautók érkeznek a Fõvárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Nagy Ignác utcai épületéhez 2026. október 23-án. A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte egy hónapra Matolcsy Györgynek, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) volt elnökének

Akkor ez eldőlt: rácsok mögött marad Matolcsy György - legalábbis eddig biztosan

2026. november 5. 12:12 3 perc

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását, amelyet az elsőfokú bíróság november 23-ig rendelt el. A törvényszék szerint fennáll az elérhetetlenné válás és a bizonyítás befolyásolásának veszélye, a volt jegybankelnöknél pedig a bűnismétlés kockázata is. A bűnügyi felügyeletet és az óvadékot nem tartották elegendőnek.

Mindhárom gyanúsított és védőik is fellebbeztek a letartóztatást elrendelő elsőfokú végzés ellen. A másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék azonban megalapozottnak találta a döntést, így a gyanúsítottak továbbra is letartóztatásban maradnak – derül ki a bíróság közleményéből.

A törvényszék szerint az eljárás jelenlegi szakaszában mindhárom terheltnél kellően alátámasztott a bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja. Ezt a feljelentések és mellékleteik mellett okirati bizonyítékok, tanúvallomások, hangfelvételek és leirataik, valamint az iratok keletkezésére és visszadátumozására vonatkozó informatikai adatok támasztják alá.

Két, az ügyben érintett személy ismeretlen külföldi helyen van

A bíróság szerint a gyanúsítottak elérhetetlenné válásának veszélyét a terhükre rótt bűncselekmények büntetési tétele, nemzetközi mozgási lehetőségeik és kiemelkedően jó anyagi helyzetük együttesen alapozzák meg.

Ezt erősítik a feltételezett elkövetői körön belüli szoros családi, gazdasági és személyes kapcsolatok is. A közlemény szerint két olyan személy, aki a gyanú alapján szintén ehhez a körhöz tartozik, jelenleg ismeretlen külföldi helyen tartózkodik.

Bizonyítékok megsemmisítésére utaló körülmények is felmerültek
A nyomozásban még nagy mennyiségű lefoglalt elektronikus adatot és iratot elemeznek, további személyeket azonosítanak és hallgatnak ki. Szükség lehet korábban már kihallgatott személyek ismételt meghallgatására is.

A törvényszék szerint ebben a helyzetben a gyanúsítottak kapcsolatrendszere és egyes feltételezett elkövetőtársak elérhetetlensége reális veszélyt jelent a bizonyításra. Az egyik gyanúsított érdekkörében a büntetőeljárással összefüggő iratokat találtak, és bizonyítékok megsemmisítésére utaló körülmények is felmerültek.

A bíróság ezért úgy ítélte meg, hogy jelenleg szükséges a gyanúsítottak teljes elkülönítése.

Matolcsynál a bűnismétlés veszélyét is megállapították

Matolcsy György esetében a törvényszék szerint önmagában sem a büntetlen előélet, sem a jegybankelnöki tisztség megszűnése nem zárja ki a bűnismétlés kockázatát.

A közlemény hangsúlyozza, hogy ez nemcsak a korábban megkezdett cselekmény folytatásának veszélyét jelenti, hanem újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény elkövetésének reális lehetőségét is.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A bíróság ezt a gyanú szerinti cselekmények szervezett, több személy együttműködésére épülő jellegével, a hosszabb idő alatt kialakult gazdasági és személyes kapcsolatokkal, valamint Matolcsy bizonyítékok alapján valószínűsíthető informális irányító szerepével indokolta.

Miért nem elég a nyomkövető vagy az óvadék?

A törvényszék szerint az elsőfokú bíróság alaposan megvizsgálta az enyhébb intézkedések lehetőségét, ezek azonban nem kezelnék megfelelően a fennálló kockázatokat.

Az ingatlanra korlátozott bűnügyi felügyelet és az elektronikus nyomkövető elsősorban a fizikai mozgást ellenőrzi. Attól még lehetőség maradhat elektronikus kapcsolattartásra, közvetett kommunikációra vagy a bizonyítás másokon keresztüli befolyásolására. A kapcsolattartási tilalmat sem tartották elegendőnek, mivel még nem ismert teljesen az eljárásban érintett vagy később érintetté váló személyek köre.

Az óvadék a magatartási szabályok betartását és a terhelt jelenlétét segítheti biztosítani, de a bíróság szerint önmagában nem akadályozza meg a bizonyítás veszélyeztetését vagy a bűnismétlést. Az óvadék összege ezért nem teszi szükségtelenné a letartóztatást, különösen akkor, amikor a bizonyítás befolyásolásának veszélye kiemelkedő súlyú.

A Pénzcentrum kutatása a munkahelyváltásról

A Pénzcentrum felmérést készít arról, hogy a magyar munkavállalók mit áldoznának be egy jobb munkahelyért. Kutatásunkban többek között azt vizsgáljuk, hogy milyen szempontok a legfontosabbak a magyar munkavállalók számára egy munkahely kiválasztásakor, hogy milyen feltételek mellett váltanának munkahelyet, és hogy mennyire elégedettek a jelenlegi munkahelyükkel.

(Címlapkép: MTI/Kovács Márton)

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?