Az európai részvénypiacokon már dél körül kifejezetten kedvező volt a hangulat.
Ismét buszok hátulján keresi sofőreit a BKV, méghozzá 730 ezer forintos bruttó átlagkeresettel, ez közel 500 ezres nettó bért jelent. Egy külső szolgáltató hirdetéseiből az látszik, hogy egy év alatt nagyjából 10 százalékot emelkedett a bérük, holott egész masszív hiány van buszsofőrből.
Utoljára márciusban adtunk hírt róla, hogy brutális sofőrhiány: akkor 70-80 buszsofőr hiányzott a BKK/BKV állományából, ami azonban a nagyobb probléma, hogy a több mint 2000 fős állomány folyamatosan öregszik.
Egyre kevesebben jelentkeznek, ezért ismét intenzív toborzókampányba kezdett a közlekedési vállalat: buszok hátulján hirdetik a pozíciót, méghozzá konkrét fizetéssel:
Buszvezetőink átlagosan bruttó 730 ezer forintot keresnek.
Márciusban nettó 500 ezer forintos átlagbérről volt szó, így a br. 730 ezer forint validnak tűnik - persze a nettó fizetése mindenkinek más, nagyban függ attól, nevel-e gyermeket és hányat.
Legutóbb nagyjából pont egy éve szúrtunk ki buszos hirdetést, akkor még nettó 434 308 ezer forinttal hirdetett az Arriva, a BKV korábbi alvállalkozójából lett szolgáltató, most a honlapon már 480 421 forintos nettó bér szerepel. 46 113 forinttal nőtt ezek szerint a buszsofőrök átlagfizetése, tehát nagyjából 10 százalékkal. (Az infláció januárban 25 százalék volt, májusban 21,5 százalék)
A karrieroldalon megtalálhatóak a pontos részletek, ebből kiderül hogy keresnek
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- autóbuszvezetőt
- autóbuszvezető tanulót
- autóbuszvezetőt másodállásban
- trolibuszvezetőt
- trolibuszvezető tanulót
Ezek szerint nem csak fő, de másodállásban is végezhető a munka.
Álláshirdetés konkrét fizetéssel
A tömegközlekedést rendszeresen használók már hozzászokhattak, hogy a BKK álláshirdetései ott vannak a metrón, a HÉV-en, a villamoson, vagy mint ebben az esetben a buszokon, de MÁV is szívesen reklámozza a frissen meghirdetett munkaköröket a vonatokon. Az viszont egy viszonylag új trend, hogy ezeken már a konkrét fizetést is feltüntetik. Korábban már írtunk arról, hogy az 1-es villamoson kiragasztott hirdetésben kerestek villamosvezetőt, amiért 2018-ban bruttó 217 500 Ft ajánlottak pályakezdőknek. Jól látszik, hogy a fizetések azóta közel megduplázódtak, már ha a nettó 480 ezer forintos buszvezetői átlagbérrel számolunk.
Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Branstetter Sándor
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







