16 °C Budapest
Inside of hospital with shallow focus corridor

Sztrájkra készülnek az egészségügyi szakdolgozók: hiába a béremelés, kevesebbet ér a pénzük

2023. január 22. 10:02

Legvégső esetben felmondásuk letétbe helyezésével, a túlórák lemondásával vagy sztrájkkal tiltakoznának az egészségügyben uralkodó állapotok ellen a szakdolgozók. Hiába kaptak béremelést, az nem januártól, csak júliustól jár, kétrészletben - a második részletet 2024 márciusában kapnák meg. Az emelés éves szinten 10-12 százalékra jön ki, azaz a 20 százalék feletti infláció mellett a fizetések emeléssel együtt is veszíteni fognak az értékükből.

Zártkörű megbeszélést tartottak a héten az egészségügyi szakdolgozók, hogy megvitassák az egészségügyben történt változásokat és a bérkérdést - tudta meg a 24.hu. A portál szerint a szakdolgozók tiltakozó akcióra készülnek és sztrájtárgyalást kezdeményeznek, mert egy decemberben kiadott rendelet alapján nem januártól, csak júliustól kapnak kapnak béremelést - azt is csak két lépcsőben, a második részletet 2024 márciusában kapnák meg.

Így pedig a béremelés éves szinten 10-12 százalékra jön ki, azaz a 20 százalék feletti infláció mellett a fizetések emeléssel együtt is veszíteni fognak az értékükből. Az egészségügyi szakdolgozók sztrájkja súlyos helyzetet idézhet elő a magyar egészségügyben, mivel már most több helyen olyan kevesen vannak, hogy alig lehet biztosítani a minimális szolgáltatást.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint szervezetük akkor áll bele bármilyen tiltakozó akcióba, ha ahoz tagjaik legalább tíz százaléka előzetesen csatlakozik. A tiltakozásuknak több formája is lehet, a legenyhébb esetben közös szimbólum - jelvény, karszalag, ruha - viselésével fejeznék ki tiltakozásukat, de ha van rá hajlandóság a tagságban, akkor felmondásuk letétbe helyezésével vagy az önként vállalt túlmunka felmondásával is tiltakozhatnak még a sztrájk előtt.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem