Az Alkotmánybíróság hétfői döntésében alaptörvény-ellenesnek minősítette az önkormányzatoktól beszedett szolidaritási hozzájárulás jelenlegi rendszerét.
Hétfőtől már nem kell törekednie a magyar munkáltatóknak arra, hogy a dolgozók otthonról végezhessék munkájukat - hiszen 10-étől már a középiskolák is újraindulnak.
Hétfőtől már nem lesz ajánlott az otthoni munkavégzés Magyarországon: többek között ez is szerepel egy friss rendeletben. Ahogy a szöveg fogalmaz: figyelemmel arra, hogy a köznevelési intézmények és a szakképző intézmények valamennyi évfolyama 2021. május 10. napjától rendes munkarendben működik,
a közigazgatásban elrendelt lakó-, illetve tartózkodási helyen történő munkavégzés - és a gazdaság szereplőinek felkérése, hogy törekedjenek az otthoni munkavégzés alkalmazására -, megszüntetésre kerül.
A rendelet szerint az óvodások és iskolások esetében lehetővé válik a sportlétesítmények, az uszodák, az edzőtermek és a jégpályák szervezett keretek között (testnevelés óra, sportszakkör, iskolai sportkör vagy sportoktatás) történő látogatása.
Emellett a kormány arról is határozott, hogy “a koronavírus ellen védett személy felügyelete alatt álló tizennyolcadik életévüket be nem töltöttek karanténkötelezettség nélkül térhetnek haza Magyarország területére” .
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






