14 °C Budapest

Szavaztak a négynapos munkahétről: rengeteg munkaszerződést érintene a változás

2020. június 1. 13:01

Az új koronavírus-világjárvány némiképp lángra lobbantotta a négynapos munkahétről szóló diskurzust. Kutatások, gyakorlatban végzett kísérletek is azt bizonyítják ugyanis, hogy ez a munkarend mind a munkáltatóknak, mind a munkavállalóknak jócskán kecsegtet előnyökkel. De mit gondolnak erről a magyar dolgozók? Megkérdeztük őket, és a válaszaikkal egyértelműen letették a voksuk a négynapos munkahét igénylése mellett. A mikéntben azonban már jelentős eltérések mutatkoztak...

Május végén a Pénzcentrumon beszámoltunk arról, hogy a koronavírus-járvány hatására világszerte új hullámokra kapott a négynapos munkahét bevezetésének ötlete. Persze az elképzelés egyáltalán nem új keletű, időről időre szárnyra kap az az elképzelés, hogy mind a munkáltatóknak, mind pedig a munkavállalóknak jót tenne egy jól kidolgozott szisztéma.

A rendszer működőképesség jelzi egyébként az is, hogy pilot jelleggel több helyen bizonyított már a négynapos munkahét, sőt vannak olyan nemzetközi cégek is, akik már régóta használják sikerrel a modellt.

Az egyik legtöbbet hivatkozott kísérletet egyébként a Microsoft egyik japán leányvállalata vezényelte le. Ennek kereti között a dolgozók 4 napot dolgoztak, 3 napot pihentek, ám a termelékenységük 40 százalékkal növekedett. Más tesztek pedig azt is bizonyították, hogy a munkavállalóknak is megéri a dolog, ők ugyanis mentálisan kiegyensúlyozottabbak tudnak lenni akkor, ha nem 5, hanem 4 napot dolgoznak.

Mit szólnának ehhez a magyarok?

A négynapos munkahét újbóli felbukkanása kapcsán kíváncsiak voltunk arra, hogy a Pénzcentrum olvasói miként viszonyulnak a kérdéshez. Ezért egy szavazással megkérdeztük őket, Te szívesen dolgoznál olyan helyen, ahol négynapos a munkahét? Olvasóink a következő 5 válasz közül választhattak:

  • Igen, azonnal aláírnék egy ilyen szerződést, de csak a szakmámban maradva.
  • Igen, bármikor aláírnék egy ilyen szerződést, szakmát is váltanék érte.
  • Olyan ágazatban dolgozom, ahol ez megoldhatatlan, úgyhogy marad, ami eddig volt. 
  • Ez csak álom, Magyarországon semmi realitása sincs sehol.
  • Az ötnapos munkahét tökéletes, fölösleges lenne megpiszkálni.

Lássuk az eredményeket

A Pénzcentrumon szavazó több mint 3 ezer ember majd 45 százaléka vallotta azt, hogy azonnal aláírna egy olyan szerződést, ami a szakmájában maradva garantálná neki a 4 napos munkahetet. A második legtöbben azok voltak, összesen 25 százaléknyian, akik még szakmát is váltanának (!) ha olyan lehetőséget kapnának, hogy csupán 4 napot kellene dolgozniuk három szabadnappal.

A szavazásunkból tehát az látszik, hogy 10 emberből csaknem 7 kifejezetten pozitívan fogadna egy ilyen lehetőséget, kész lenne érte munkahelyet váltani. Egyszóval élvezné a helyzetet. Igaz, a szavazók fele azért erős megkötéssel él, csak olyan szakterületen dolgozna, ahol most is. 

A harmadik legtöbben a Pénzcentrum szavazásán a szkeptikusok voltak, akik csupán 1 százalékkal maradtak el azoktól, akik bármilyen körülmények között a négynapos munkahéttel kecsegtető állást választanák. A szavazók 24 százaléka úgy vélekedett, hogy a 

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
négynapos munkahét csak álom, Magyarországon semmi realitása sincs sehol.

10-ből 2,5 ember tehát egyáltalán nem hisz abban, hogy hazánkban ez valaha is nagyléptekben megvalósulna, de élünk a gyanúperrel, hogy az így voksolók nem vetnék el a rendszert, csak éppen az eljövetelében nem hisznek. 

Szavazásunkon a második legkevesebben azok voltak, alig négy százaléknyian, akik azt jelölték meg, hogy olyan ágazatban dolgoznak, ahol ez megoldhatatlan lenne, és nem is váltanának olyanba, ahol elérhető lenne egy ilyen opció. Legkevesebben pedig azok voltak, számszerűen a szavazók három százaléka, aki úgy vélekedett, hogy az ötnapos munkahét tökéletes, azt fölösleges lenne megpiszkálni.

Ha szavazásunk nem is reprezentatív, azt jól tükrözi, hogy a hazai munkavállalók körében, akárcsak máshol a világon szimpatikus ötletnek tűnik a négynapos munkahét. Kérdés persze, hogy mely iparágak esetében lehetne megvalósítani, melyekben nem, illetve ahol igen, hogyan, ahol nem, miért nem. Természetesen a rendszer kiépítése sok kérdést vet föl, de nagyon úgy látszik, hogy olyan krízishelyzetek, mint amilyen a jelenlegi új koronavírus-járvány is, bőven adna okot a döntéshozóknak, cégvezetőknek, hogy ellamentáljanak ezen a munkarenden.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem