Az angol másodosztály, a Championship klubjai az elmúlt tíz évben összesen több mint 3 milliárd angol fontos veszteséget halmoztak fel.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint meghaladta az 1,5 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik letelepedett státusért folyamodtak a brit hatóságokhoz. A magyarok közül eddig csaknem 40 ezren kértek tartós letelepedési engedélyt.
A brit kormány döntése alapján azok a külföldi EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen az Egyesült Királyságban laknak, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is maradhatnak az országban, és érvényben maradnak jelenlegi jogosultságaik is, de letelepedett jogi státusért - vagyis meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért - kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz.
A tárca csütörtöki tájékoztatása szerint ezt augusztus végéig csaknem 1,34 millióan tették meg, és a letelepedett státusért folyamodók száma azóta átlépte a 1,5 milliót. Becslések szerint 3,2 millió külföldi EU-állampolgár él az Egyesült Királyságban. Az augusztus 31-i állapotot mutató lista élén a lengyelek állnak 240 300 folyamodvánnyal, őket a román állampolgárok követik 187 600 letelepedési kérvénnyel.
A magyarok közül 39 700-an kértek tartós letelepedési engedélyt a múlt hónap végéig a brit belügyminisztériumtól. A közép- és kelet-európai EU-tagországok állampolgárai közül a szlovénok nyújtották be a legkevesebb kérvényt: augusztus 31-ig 1300 szlovén állampolgár folyamodott letelepedett státusért. A nagy EU-tagországok állampolgárai közül az olaszok 150 800, a spanyolok 86 400, a franciák 52 100, a németek 41 800 folyamodványt nyújtottak be.
A belügyi tárca csütörtöki kimutatása szerint a hatóságok az augusztus végéig feldolgozott 1,15 millió kérelem csaknem mindegyikét kedvezően bírálták el, a folyamodványok alig 0,5 százaléka esetében nem született valamilyen okból jóváhagyó döntés. Az augusztusban benyújtott 199 300 kérvény közül a belügyminisztérium mindössze egyet utasított el.
A tájékoztatás szerint a helyesen kitöltött folyamodványokat a hatóságok rendszerint 1-4 nap alatt feldolgozzák.
Az Egyesült Királyságban élő és a Brexit után is maradni kívánó külföldi EU-állampolgároknak a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban. Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük valamely bűncselekmény miatt.
Augusztus végéig a legtöbb, 1,23 millió kérelem Angliában élő külföldi EU-állampolgároktól érkezett. Skóciában 67 800, Walesben 20 600, Észak-Írországban 19 100 letelepedési folyamodványt nyújtottak be.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az eddig feldolgozott folyamodványok beterjesztőinek 62 százaléka végleges, 37 százalékuk előzetes letelepedett státust kapott. Ez utóbbit azok a kérelmezők kaphatják, akik a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen az Egyesült Királyságban, de ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik eddig megszerzett jogosultságaik.
Az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgároknak a belügyminisztérium szerint legalább 2020. december 31-éig van idejük tartós letelepedésük engedélyeztetésére. Ez a határidő mindenképpen érvényben marad, akár lesz megállapodás London és az EU között a Brexit feltételeiről, akár nem. Brandon Lewis belügyi államtitkár - a kormányzó brit Konzervatív Párt volt elnöke - a csütörtöki statisztikai ismertetéshez fűzött nyilatkozatában megerősítette azt a sokszor hangoztatott kormányzati álláspontot, hogy London szeretné, ha az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgárok a Brexit után is maradnának.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








