Nem mindennapi programmal készül Halloweenre a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART): október 31-én a Szigliget motoros fedélzetén is megelevenedik a borzongató őszi hangulat.
A teljes foglalkoztatás elérése érdekében a kormány júliustól újabb négy megyére, Csongrádra, Békésre, Somogyra és Baranyára is kiterjeszti a munkaügyi hivatalok hatékonyságát növelő reformprogramot - jelentette be Varga Mihály.
A pénzügyminiszter elmondta: a tavaly augusztusban indított program eredményes, eddig több mint 21 ezer ember munkába állásához járult hozzá a keleti országrészben, amelynek köszönhetően folyamatosan csökken az álláskeresők és a közfoglalkoztatottak száma.
A kormány célja, hogy a magas munkaerő-keresleti igényt a még meglévő munkaerő-tartalékkal, főként a közfoglalkoztatottakkal, az inaktívakkal és álláskeresőkkel töltse be. Az eddigi eredmények azt jelzik, hogy a vállalati kapcsolattartás erősítésével és a hatékonyabb kiközvetítéssel nagyobb arányban vonható be a munka világába a rendelkezésre álló munkaerő-tartalék.
A második ciklusban sorra kerülő Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyében az utóbbi hónapok tapasztalata alapján több mint 80 százalékkal többen találtak munkát. A mostani bővítéssel összesen már tíz megyében zajlik a program - összegezte.
A munkanélküliségi arány mellett a tartós munkanélküliség időtartama is folyamatosan csökken Magyarországon - mutatott rá Varga Mihály. Hozzátette, hogy ezt a folyamatot tovább segítheti a reformprogram, hiszen az így elhelyezkedők 96 százaléka három hónap elteltével is munkaviszonyban állt.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A legfrissebb adatok szerint a munkanélküliségi ráta is fokozatosan csökken, már 3,4 százalékra süllyedt, ami a negyedik legalacsonyabb az Európai Unióban. A cél, hogy a meglévő, közel félmilliós munkaerő-tartalék aktivizálásával a munkanélküliség szintje tovább csökkenjen, és megvalósuljon a teljes foglalkoztatottság Magyarországon - hangsúlyozta a pénzügyminiszter.
Minimálbér 2027: nemsokára érkeznek a konkrét számok, ennyivel nőhetnek a legkisebb fizetések jövőre
Október második felében kezdődnek az egyeztetések a jövő évi minimálbér-emelés pontos mértékéről.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







