Ennyit keres egy felszolgáló a legendás budapesti New York Kávéházban

2019. május 21. 16:40

Csúcsokat döntöget a munkaerőhiány a térségben, a vendéglátóipar pedig kifejezetten mostoha kürülmények között van: alig van szakképzett pincér, szakács. Éppen ezért egyre több munkaadó ma már nyíltan kommunikálja a béreket, hogy ezzel is felkeltse a jelentkezők érdeklődését.

Nem csak Magyarországot, de az egész régiót évek óta munkaerőhiány sújtja, több mint 80 ezer munkavállalóra lenne szükség azonnal a magyar gazdaságban - tűnik ki a KSH adataiból. A valós szám azonban még ennél is több lehet. Különösen a vendéglátás sínyli ezt meg: szinte alig maradt itthon szakképzett munkavállaló.

"A munkaerőhiány komoly kihívást jelent a vendéglátóknak, és folyamatosan keressük a megoldást a problémára" - mondta el korábban a Pénzcentrumnak Kovács István, Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöki tanácsadója.

A vendéglátásban és a szállásadás ágazatban a KSH adatai alapján az átlagkeresetek a nemzetgazdasági átlag kétharmada körül vannak. Tehát nyilvánvalóan emelni kell a fizetéseket, ám ennek határt szab a vállalkozások jövedelmezősége, mely az elmúlt évek növekvő vendégforgalmának köszönhetően javult, de még mindig van hová fejlődnie - fejtette ki a szakember.

Úgy tűnik vannak már olyan helyek, ahol tudják, mennyire értékes a szakképzett, nyelvet beszélő munkaerő, és hajlandóak is megfizetni. 

A New York Kávéház 2011-ben egy nemzetközi, színvonalas verseny során elnyerte "A Világ Legszebb Kávéháza" címet. Az immár 120 éves építészeti csoda napjaink egyik közkedvelt turistalátványosságává vált.

De a világ legszebb kávéházát sem kerüli el a munkaerőhiány, a honlapjuk tanúsága szerint jelenleg 7 pozícióba is keresnek szakembereket:

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

  • Bankett szakács
  • Ültető Host/Hostess
  • Báros
  • Pultos
  • Bankett felszolgáló
  • Reggeliztető szakács
  • Felszolgáló

Minden hirdetés kifejezetten pontos és korrekt, melyben nem csak az elvárások vannak precízen rögzítve, hanem a feladatok és a munkakörök leírása, a ledolgozandó munkaórák. Sőt, a kezdő fizetések is nyilvánosak.

Ültető hostessként 8 órás munkarendben nettó 255 ezer forintot lehet keresni havonta, bankett szakácsként havi 200 órában 270 ezret, bárosként 305 ezret, szervizbárosként havi 295 ezret, a reggeliztető szakács havonta nettó 240 ezret, egy felszolgáló pedig 260 ezret visz haza havi 20-22 munkanappal, napi 8,5 órás munkával. 

Persze a gyakorlat és az angol nyelv társalgási szintű ismerete alapfeltétel, mivel rengeteg turistát vonz ezt a híres épület.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm