19 °C Budapest

Hiába a 10 milliós nyeremény: Gáspár Beának már egy főzőtanfolyamra sem telik

2017. szeptember 3. 15:05

Április végén Gáspár Bea nyerte a Konyhafőnök VIP-t, az RTL Klub gasztro show-ját. 10 millió forinttal lett gazdagabb, akkor azt nyilatkozta, a pénzből szeretné felújítani a konyháját, blogot szeretett volna indítani és szakácskönyvet kiadni. Csakhogy nyereményét nem sokáig élvezhette: a pénzre hamar rátenyerelt a NAV. Férjét ugyanis sikkasztással, csalással vádolják, a vagyon pedig közös. Most videókat készít a YouTube-ra. Ha ügyes, és szerencséje van, még az is előfordulhat, hogy előbb-utóbb ebből is meg tud majd élni.

Radikális fordulatot vett a Gáspár család anyagi élete az utóbbi hónapokban. Miután Gáspár Győzőt költségvetési csalással gyanúsította meg a Nemzeti Adó és Vámhivatal, több ingóságukat is lefoglalták: a több tízmillió mellett Gáspár Bea ékszereit is.

Most annyira nincs pénzem, hogy már az utcára sem merek kimenni. Nem tudom rendbe tetetni a körmöm és a hajam. Abban a porban és piszokban, ami a félbehagyott felújítás miatt van, már nem tudunk élni

 - nyilatkozta július közepén Gáspár Bea. Álmait viszont nem adta fel, rengeteget főz, videókat készít, amiket a Youtube-csatornájára is feltölt. Csakhogy a jelenlegi anyagi helyzetük nem teszi lehetővé, hogy megvalósítsa álmait.

Úgy szeretnék szeptembertől elmenni egy séftanfolyamra, de nem tudom, hogy összejön-e, mert nagyon drága és most nem futja rá

 - idézi a Ripost Gáspár Beát.

Ha ügyes, a YouTube-videókkal is pénzt kereshet

Elég egyetlen videó, amit felkap az internet, és máris százezrekkel lehetünk gazdagabbak. Ez részben szerencse kérdése, de van, aki egészen professzionális szinten űzi a videózást.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nagyjából 30-50 olyan videós lehet ma Magyarországon, aki meg tud élni kizárólag a csatornájából

 - mondta korábban a Pénzcentrumnak Hernádi Gábor, a Star Network MCN Kft ügyvezető igazgatója. A cég hazai Youtuberek menedzselésével foglalkozik. Jelenleg 190 ügyfelük van - vannak köztük fiatal videósok, de nagyobb cégek is. Hogy a cég pontosan mivel is foglalkozik? Segítenek optimalizálni a YouTube csatorna beállításait, hogy minél több emberhez juthassanak el a felvételek. E mellett technikai segítséget is nyújtanak: átnézik és elemzik a felvételeket, rávilágítanak az esetleges hibákra és megoldási javaslatot is tesznek, valamint segítenek maximalizálni a bevételt is, például szponzorokat keresnek.

Arra a kérdésre, hogy mégis kinek van esélye arra, hogy egyáltalán bekerüljön az ügynökséghez, Hernádi azt mondta, ehhez az kell, hogy a videós már egymaga is letegyen valamit az asztalra. Ez néhány ezer fős feliratkozót jelent - ha ez nincs meg, akkor nem érdemes videókkal bombázni az ügynökséget. A cél az, hogy a felvétel eladható legyen.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
hrdoktor  |  2024.03.26 10:32
A stressz negatív hatásairól szinte mindenki hallott, de az eustressz, vagyis a pozitív stressz egés...
perfekt  |  2024.03.12 11:42
Az egészségbiztosítási pénzbeli ellátásainál előfordul, hogy a kérelmező több ellátást kap a jog sze...
coachco  |  2024.03.03 12:47
Most belegondolva abba, a Föld, föld...! című könyve után, hogy Márai távozása és az én ifjúkorom kö...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm